Szent II.János Pál pápa vérereklyéjét mától kezdve bárki megtekintheti a kiskőrösi Szent József Katolikus Templomban.

-Hirdetés-

Ahogyan azt Seffer Attila, a Plébánia vezetője elmondta: még áprilisban levélben folyamodott az ereklyéért Stanisław Dziwisz krakkói bíboroshoz, aki egykor a titkára volt Szent II.János Pál pápának. Az engedélyt megkapták, és az ereklyét 2016.október 27-én vehették át személyesen a bíborostól a lengyelországi Tarnów katolikus plébániáján. Erről fotót is mutatott az atya.

Az ereklyét a 17 órai szentmisén helyezték el ünnepélyesen a templomban. Az esti szentmise előtt fél 5-ös kezdéssel fejezték be a II. János Pál kilencedet.

Az ünnepi szentmise elején Attila atya megköszönte a jelenlétét az egyházmegye kiváló papjainak, akik a szomszédos településekről érkeztek, valamint a keceli II.János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda növendékeinek is.

A mise első mozzanataként Mezei Ferenc tázlári plébános felszentelte az új miseruhát, ami eukarisztikus ünneplés céljára készült. Ezt a miseruhát Lengyelországban vásárolták a plébánia részére és Csorba Dávid új misés atya ölthette magára először.

A folytatásként beiktatták az oltár kő elhelyezését, amelyet még 1941.szeptember 14-én Horváth Viktor akkori püspök szentelt fel Kalocsán. Ez a kő évek óta egy raktárban volt, helyét most találták meg a szembemiséző oltáron. A követ az akasztói plébános, Kiss István megáldotta, megszentelte, majd elhelyezte tisztes helyére.

Majd Bobek Tamás atya ünnepélyesen elhelyezte az ereklyét, amire az Úr áldását kérték közösen a hívekkel.

Egyben ez a szentmise volt az irgalmasság jubileumi szentévének a zárása, valamint a soltvadkerti káplán atya Csorba Dávid újmiséje is.

Seffer Attila atya kérésére eme kiemelkedő esemény ünnepi miséjét a kiskunhalasi Kőhegyi Dániel káplán zárta le.

Fotók: Orcsik Zalán

MEGOSZTÁS