November 27-én Soltvadkerten is meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját, amelyre több százan gyűltek össze a Hősök téri parkban.

-Hirdetés-

A kilátogató gyermekeket, és szülőket, Lehoczki Ferenc Soltvadkert Város polgármester köszöntötte.

_dsc2709

 

Majd az Evangélikus Egyházi Óvoda óvodásainak előadásában karácsonyi dalokat, és verset hallhattak a kilátogatók, melynek végén pedig az óvónők, dajkák, és a szülők, közösen énekeltek.

_dsc2586
Győri Veronika iskolalelkész szolgálata végén megáldotta az egybegyűlteket.
Az első gyertyát az Evangélikus Egyházi Óvoda óvodásai , Lakatosné Hachbold Éva óvodavezetővel együtt gyújtották meg.
Majd a sötétből  egyszer csak megérkezett, a gyermekek nagy örömére, a Mikulás.
Ezután mindenkit vártak egy kis szeretetvendégségre, egy pohár forró teára, vagy forralt borra.

Fotók: Bíró Róbert

MEGOSZTÁS