Az újonc kiscsoportos ovisok mit sem sejtve figyelték a Bogyó és Babóca – A Télapó című bábelőadását, melyet a Harangvirág Óvodadolgozói adtak elő december 6-án délelőtt az Imaházban.

-Hirdetés-

A Harangvirág ovisok csoportjai, minden évben átsétálnak az Imaházban, ahol az Óvoda dolgozói Mikulás ünnepséggel kedveskednek a gyerekeknek, és itt várják az ovisok a Télapó érkezését. Az előadás még szinte véget sem ért, mikor a gyerekek egyszer csak kopogásra és csengettyűszóra lettek figyelmesek. Hatalmas mosoly, csillogó szemek és „kellemes fülsüketítő ovációval”fogadták a Mikulás érkezését. 

img_3751

A gyerekek a Mikulással közösen énekeltek, majd minden csoport külön-külön a Télapót körbeállva adta elő az óvónőkkel megtanult Mikulásos dalocskát. A Télapó szaloncukorral jutalmazta a kicsik előadását, majd elmondta, hogy mindenki részére hagyott egy csomagot az óvodai szekrényekbe, melyet szigorúan csak ebéd után ehetnek meg.

img_3772 A gyerekek megígérték, hogy jók lesznek, majd ahogy érkezett, csengettyűszóval tova is illant a Mikulás…..

-LA-

MEGOSZTÁS