Régi és új versenyzőivel Spanyolországban edzőtáborozik a csapat, ahol a motorozás mellett a fizikai felkészítésre helyezik a fő hangsúlyt.
2016-h-moto_team2-foto_molnar_adam

-Hirdetés-

Úgy tűnik, a 220 Volt H-Moto Team nagyon komolyan gondolja azt, hogy nemcsak a legnagyobb, hanem a legeredményesebb hazai gyorsaságimotoros csapattá váljon. Ennek érdekében a magyar motorsport történetében először egy spanyolországi edzőtábort szerveztek december 3. és 13. között, hogy versenyzőik minél jobb körülmények között készülhessenek a 2017-es feladatokra. A régi – Györfi Alen, Kis Viktória, Bódis Ricsi, Kovács Bálint, Kakuszi Ádám és Vincze Hanna – és az új versenyzők – Kovács Zoli, Misko Bem, Kecskés Bence és Tomi – Andalúzia egyik legszebb városában, Almeriában nagy és kispályán motorozhatnak, valamint festői környezetben folytathatják a fizikai felkészülésüket. A csapatban természetesen szerelők is helyet kaptak, így a technikai háttér is adott lesz a jó és eredményes munkához.

2016-kakuszi_adam-foto_molnar_adam

A 220 Volt H-Moto Team tulajdonosa elmondta, a mostani felkészülési időszakban még egy edzőtáborra sort kerítenek, ami január végén szintén Spanyolországban lesz. Az sem titok, hogy ha beválnak a „spanyol hetek”, akkor a 2017-es szezon végén már más csapatokhoz tartozó fiatalok is csatlakozhatnak hozzájuk. Persze, már most is van egy külsősük, a Korda Racing pilótája, Gyutai Adrián révén, aki a mostani és a január végi edzőtáborba is a csapattal tart majd.

-LA-

2016-kecskes_bence-foto_molnar_adam

MEGOSZTÁS