Hétfőn este Pál Feri atya tette jelenlétét Kiskőrösön a Fröccsben. Ahogyan az tőle már megszokott, magvas gondolatait humorral fűszerezve, élményszerűen adta elő a nagyközönség számára. Téma az önbecsülés volt.
Aki sokat hallgatja a mentálhigiénés szakember előadásait, az tudja, hogy Virginia Satir családterápiás szakember munkájából több gondolatot is meg szokott osztani. Most a Satir-féle 4 kommunikációs mintáról beszélt – természetesen vicces példákkal illusztrálva.
Az emberek belső önértékelésével kapcsolatos érzések (eltúlzott módon történő) kimutatására Satir kidolgozta a kommunikációs pozíciók fogalmát. Ezeket az ember akkor használja, amikor fenyegetettségben érzi magát. Az atya ezt egy konkrét példán keresztül mutatta be, ami a következő volt: egy házaspár női tagja húslevest főz, ami a férj szerint túl sós és ezt meg is mondja kedvesének.
Hogyan reagálhat erre a feleség?
Satir szerint ennek 4 módja van, a 4 fajta kommunikációs pozíció:
- Engesztelő
Amikor engeszteléssel reagálunk, akkor valójában a saját érzéseinket figyelmen kívül hagyjuk és a mások kedvében járás álcáját vesszük fel.
Engesztelni csak a saját önértékelésünk rovására tudunk. Az engesztelés megtagadja az önmagunk iránt érzett tiszteletet, és azt az üzenetet küldi másoknak, hogy nem vagyunk fontosak.
Olyan belső monológokkal társul, mint:
„Én nem számítok. Engem nem lehet szeretni.”
„Minden az én hibám.”
Amikor engesztelő módon kommunikálunk, akkor is kedvesek vagyunk másokhoz, ha belül nem így érzünk. Gyakran nagyon meggyőzően hazudunk. Az is jellegzetes ilyenkor, hogy bármi baj történik, rohanunk helyrehozni: amikor valakinél akár a legkisebb jelét látjuk a fájdalomnak, azzal engeszteljük őt, hogy az időnket, a pénzünket és még az életünket is rá szánjuk, hogy enyhítsük a bajt. Úgy teszünk, mintha egyetlen célunk az lenne, hogy az ő problémáját megoldjuk.
A konkrét példa esetén a válasz valami ilyesmi: „Jajj drágám én mindig mindent elrontok, semmire sem vagyok jó …” stb. - Vádaskodó
A vádaskodás az engesztelés szöges ellentéte. A vádló pozíció ellentmondásosan (nem hitelesen) tükrözi a társadalomnak azt a szabályát, hogy álljunk ki önmagunkért, és ne fogadjunk el mentségeket, kényelmetlenségeket vagy támadást másoktól.
Önmagunk megvédése érdekében másokat vagy a körülményeket gyötörjük és vádoljuk. Ahelyett, hogy hason csúsznánk az engesztelő pozícióban, a következő hozzáállást fejezzük ki: „Miattad vagyunk ilyen nagy bajban!” Mivel mindenben hibát találunk, ha lehetőségünk van rá, általában visszautasítjuk a kéréseket, és nem értünk egyet a javaslatokkal.
A húsleves példáján keresztül valahogy így hangozhat a válasz: „Ó, igen? Hogy sós a leves? Én legalább főzök, te még ennyit sem csinálsz itthon!” - Okoskodó
Az okoskodó minta szerint kommunikáló ember önmagát vagy a másik embert értékeli le. Az okoskodás azt jelenti, hogy csak a kontextust tartja tiszteletben, leggyakrabban az adatok és a logika szintjén.
Amikor valaki hozzánk szól, hosszú okfejtésekbe bocsátkozunk, lehetőleg bölcsen és méltóságteljesen.
Ennek a pozíciónak a fő jellegzetessége az, hogy embertelenül tárgyilagos. Amikor így cselekszünk, nem engedjük meg sem magunknak, sem másoknak, hogy az érzelmekre összpontosítsanak.
Példánk alapján így nézhet ki: „Igen, lehet hogy sósabb mint általában, mert most egy másik fajta sót használtam, ami lehet hogy másképpen oldódik fel a vízben, ami egyébként mostanában klórosabb mint amilyen lenni szokott..” stb. - Zavarodott
A negyedik túlélési pozíció a zavarodottság, amelyet össze szoktak téveszteni a vidámsággal vagy a bohóckodással. A zavarodott minta az okoskodás ellentéte. Mellette hallgatagnak és stabilnak tűnnek az okoskodó emberek.
Amikor valaki zavarodottan viselkedik, állandó mozgásban van. Ezzel próbálja elvonni az emberek figyelmét az éppen tárgyalt témáról.
Az ilyen emberek, amikor éppen zavarodottak, nincsenek tekintettel sem önmagukra, sem a másik személyre, sem a kontextusra. A társadalom a zavarodottan viselkedő embereket spontánnak és vidámnak tartja. Az emberek gyakran azért élvezik a társaságukat, mert bármilyen kétségbeesett hangulatot képesek feloldani.
A húsleves példájánál maradva : „Igen és emlékszel hogy a lányunknak milyen vicces ajándékot adtál a múltkor? Jajj hát annyira örült neki, emlékszem a meglepett arcára…”stb
Mindig figyelnünk kell arra, amit hallunk, hiszen az ember sokszor nem azt hallja meg, amit a másik fél mond neki. A kommunikáció tartalmát mindig a befogadó fél határozza meg!
A továbbiakban az atya saját tapasztalatait, élményeit mesélte el, amelyeken keresztül bemutatta, hogy milyen különféle önbecsüléssel rendelkező emberekkel találkozott már eddigi élete során.
Elmondta, hogy akinek önbecsülése van, az nem tart távolságot önmagától, hanem szereti önmagát és szeret önmagával lenni. Nem érzi magát fenyegetettségben. Bármi történik, úgy kezeli, hogy az egy fejlődési lehetőség, hogy önmagát világosabban lássa.
Felhívta a figyelmet az önbecsülés és önértékelés közti különbségre is.
Az előadást követően lehetőség volt Pál Feri atya kiadványait megvásárolni, amelyeket rögtön dedikált is, de örömmel vette a közös fotózást is.
(Az anyag hiteles kiegészítéseként az ursuslibris oldalát használtuk.)
Fotó: Orcsik Zalán
