Polgármesteri fogadásra várták Kiskőrös vállalkozóit

Január 27-én immár hatodik alkalommal várták Kiskőrös vállalkozóit Polgármesteri Fogadásra.
Erre az eseményre azok a vállalkozók vannak meginvitálva, akik a város költségvetéséhez, továbbá rendezvényeihez a legnagyobb mértékben hozzájárultak adójukkal vagy támogatásukkal. Az idei fogadásra  kilencvenen vállalkozást invitáltak.

Fotó(k): Frei Ferenc
-Hirdetés-

A polgármesteri beszéd előtt a Szó-La-M növendéke: Nagy Viktória egy népdalcsokrot adott elő, őt követően a KEVI gimnáziumának tanulója, Szappanos Emese mondott szavalatot.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke.
Majd Domonyi László polgármester bemutatta a kiskőrösi Önkormányzat felelős beosztású dolgozóit:
dr. Turán Csaba jegyzőt, Dr. Nagy Gabriella aljegyzőt,az osztályvezetőket Aszódiné Nedró Évát és Szlanka Pálnét.

Fotó(k): Frei Ferenc

A beszédet követően a polgármester egy prezentációban megmutatta a vállalkozóknak a városvezetés 2007-2014-es projekt ciklusban megvalósított terveit.
Végezetül a pohárköszöntő és az álló fogadás előtt a polgármester elmondta záró gondolatait a vállalkozóknak. 

MEGOSZTÁS