A bort sok mindennel lehet párosítani – például az ultival, ezzel a legismertebb magyar kártyajátékkal. Ettől az ötlettől vezérelve szervezte meg immáron második alkalommal, a Birkás Bor és Pálinka Ház 2017. február 18-án, egész napos rendezvény keretében az Ulti Bajnokságot.
A résztvevőket reggelivel fogadták, majd a játékszabályok ismertetése és a sorsolást követően 18 játékos kezdte meg a többfordulós kártyapartikat. A játék mellé, a jó hangulat érdekében természetesen borokat kínáltak fel. A kieséses rendszerben zajló bajnokság két fordulója után, a közös ebédet követően már egyre kevesebben folytatták a „jegyzőkönyves” játékot, viszont a kiesett játékosok egymás között tovább ultiztak.
A mostani alkalommal, Kalmár Ferenc (Izsák) bizonyult a legeredményesebbnek, Vincze Zoltán (Izsák) és Németh László (Kecskemét) előtt. A második Ulti Bajnokság alkalmából Birkás Menyhért a bajnokság fő szervezője vándorserleget alapított, amelyre Kalmár Ferenc neve kerül fel legelőször.
A jó hangulatú rendezvényt méltán nevezhetjük a „a bor és az ulti napjának”. A résztvevők visszajelzései alapján megerősítést nyert, hogy a következő bajnokságot jövő januárban ismét megrendezik.
Szöveg és fotó: Faragó Gábor