Kiskőrös Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Február 23-án megtartotta első összejövetelét a Fröccsben. Az összejövetelen Somogyi Györgyné Marika mesélt arról, hogy  családja mikor és hogyan került Magyarországra, hogyan élték túl a malenkij robotot és a kitelepítést, majd hogyan építették fel újra az életüket. A körülbelül 50 fős résztvevő nagy érdeklődéssel hallgatta előadását és nézte meg utána a régi fényképeket.

-Hirdetés-

A rendezvényre meghívtuk a császártöltési Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőit is, Petz Erzsébet elnököt, Hómann Antalt, a néptáncegyüttes vezetőjét, Schuszterné Bárth Éva tanárnőt valamint Schuszter Istvánné képviselőt. Az utóbbi időben egyre többször veszünk részt egymás rendezvényein, szeretnénk együttműködési megállapodást kötni. Ennek első lépése volt a tegnapi megbeszélés.

A rendezvényen a továbbiakban még az első negyed év programjairól volt szó, Kincses Mihályné elnök bemutatta a tagoknak az önkormányzat facebook oldalát, ahol mindenki megtalálhatja a rendezvényekről a friss információkat.

Ezek után vacsorával és hangulatos beszélgetéssel folytatódott az est.

Szöveg: Kincses Éva
Fotó: Gyepes Dorka

MEGOSZTÁS