2017. február 24-én kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményben a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat pályázati program keretében Családon belüli drogprevenció címmel interaktív előadást tartott.
Az előadást Szomor Máté vezető családgondozó köszöntővel kezdte, majd átadta a szót az előadónak Tompai Györgyi pszichológusnak, aki a gyermekvédelemben dolgozik, már 3 éves korú gyerekeknek is tart előadást drog megelőzéséről.
Az előadás elején egy kisfilmet vetített le a hallgatóságnak, mely a drogokkal kapcsolatos addikcióját mutatja be (film címe: Nuggets). A résztvevőket arról kérdezte a levetítés után, hogy a szereplő mikor boldog. A filmmel a cél az volt, hogy rámutasson, hogy az ember nem a drogokkal lehet csak boldog, a problémákat ezzel nem tudja megoldani.
A pszichológus előadásában a család szerepét emelte ki, milyen módon vehet részt a szülő a megelőzésben és az esetleges gyógyulásban. Ehhez adott tanácsokat az előadó a közönségnek, amivel kapcsolatban még kérdéseket is tettek föl.
Fotó: Frei Ferenc