Ma este rendezték meg Kiskőrösön a Mazsorett estet, amit a Csillagfény mazsorett csoport nyitott meg a Szamos menti indulóval. 
Ők most érték el azt a kort, hogy a fúvós zenekarral együtt közös fellépéseik lehessenek. A Csillagfény csoport lányai tulajdonképpen a város új büszkeségei, hiszen több arany oklevél tulajdonosaként kiérdemelték, hogy 2016 októberében felléphettek Budapesten a Stefánia palotában rendezett Mazsorett gálán, ahol minden évben az ország legjobb csapatai versenyeznek.
 
A legidősebb csoport, a Vadmacskák is felléptek, akik nyáron a német testvérvárosban, Stadlagensfeldben képviselhették városunkat.
 
A Gyöngyszem csoport 2016 áprilisában Siófokon, a legkisebb csoportok kategóriájában 16 csoport közül országos I.helyezést értek el a “Bátor emberek” műsorszámmal. 2016-ban 2 ezüst oklevelet szereztek, de már pom-pom kategóriában is álltak már a dobogó csúcsán.
 
A nemrég újjáalakult Napfény csoport is versenyekre készül. Bár a lányok fele csak néhány hónapja csatlakozott, sportos múltjuknak köszönhetően ügyesen forgatják a botot!
 
Az est egyik szószólója Dulai Petra volt, a másik pedig az a Gubacsi Zsófia, aki már többször is megkapta a legjobb tambur major címet (2016-ban Kiskunfélegyházán, Budapesten és Kiskőrösön is). Nem mellékesen pedig a Csillagfény csoport utolsó, vadonatúj pom-pomos produkcióját is ő tervezte meg.
 
A csoportok produkcióinak felkészítők között volt még Nagy Nóra, Kissné Aszódi Daniella és Farkas Fanni.
 
Fotó: Orcsik Zalán
 
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS