Pályaavató mérkőzés volt Soltvadkerten

A megyei I. osztályban szereplő Soltvadkerti TE labdarúgó szakosztálya fennállásának egy újabb mérföldkőjéhez érkezett. A városi sporttelepen mostanra lett alkalmas a játékra az új vetett füves labdarúgó pálya, amelyen március 19-én az első hivatalos tétmérkőzést játszották le.

-Hirdetés-

A bajnokság 19. fordulójában hazai környezetben fogadta a Soltvadkerti TE gárdája a Kunszállás együttesét. A mérkőzés előtt a soltvadkertiek a 7. helyen álltak 26 ponttal, a vendégek pedig a 14. helyen voltak, mindössze 8 pontot szerezve.A találkozó kezdőrúgását az NB I-ben szereplő Vasas FC játékosa, a soltvadkerti Vida Máté végezte el.

Az ünnepi pillanatokat követően lehűtötte a hazai szurkolók és játékosok kedélyeit, hogy két óriási védelmi hiba után a 20. percben már Polyák góljaival 0-2 volt az állás. Ezt követően rendezte sorait a vadkerti gárda és előbb Soproni szépített a 35. percben, majd az első félidő végén Szalai óriási kapufája jelezte, hogy a hazaiak szeretnék megfordítani a mérkőzés állását. A szünet után a nagyon szervezetten védekező kunszállásiak ellen mezőnyfölényben játszottak a vadkertiek, de kevés nagy gólhelyzetet sikerült kialakítani. A 75. percben Radics lőtt nagy erővel kapra szabadrúgásból, amikor a labda megpattant a sorfalon és a tehetetlen vendég kapus mellett a hálóba vágódott a játékszer. A találkozó 2-2-re végződött, mivel a hátralévő időben már egyik csapat sem tudott gólt szerezni.

Ifjúsági eredmény:

Soltvadkerti TE-Kunszállás SE 4-1 (1-1)

Gólszerzők: Viola, Németh P. 2, Palakovics, ill. Kovács D.

Kiállítva: Vig T. ’75 (Kunszállás SE)

MEGOSZTÁS