A választókerület önkormányzati képviselője Szedmák Tamás a Wattay Középiskola és Szakiskola Sárkány utcai épületének egyik osztálytermében várta a lakossági fórum érdeklődőit. A kiskőrösi választókerületi lakossági fórumra aktív érdeklődők jöttek el, akik több témakörben is megfogalmazták észrevételeiket.

-Hirdetés-

Az eseményen jelen volt Domonyi László polgármester és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság képviseletébenKothencz Zoltán a közlekedési alosztály vezetője. Az összejövetel alkalmával Szedmák Tamás vázolta a választókerületben megvalósult fejlesztéseket és a terveket. Elmondta, hogy az elmúlt évben megvalósult az Izsáki út mentén a közvilágítás fejlesztése a Masina dűlő irányában. Előkészítés után egy pályázat beadására került sor a széles út aszfaltozása ügyében. Továbbra is foglalkoznak azzal, hogy az Izsáki úton egy kerékpárutat kell megépíteni a vasúti átjárótól legalább a széles útig. Lakossági kezdeményezésre a Sárkány utcában elindult a lakótömbök szigetelése és újrafestése. Szintén itt terveznek, az Ültess Fát Mozgalom Egyesület közreműködésével, pályázati támogatás bevonásával parkosítást, területrendezési munkálatokat végrehajtani a tömbházak közötti udvar részeken.

A polgármester beszámolt az önkormányzat által elvégzett beruházásokról, fejlesztésekről és elmondta, hogy milyen gazdasági helyzetben van a város. Ismertette, hogy milyen fejlesztéseket, terveket kíván megvalósítani az önkormányzat, amelyek hosszú évekre meghatározhatják a település életét.

A lakossági észrevételek hozzászólások alkalmával megemlítették, hogy az Izsáki úton élők nem mindig kapják meg az önkormányzat ingyenes havi lapját a Kiskőrösi Hírek újságot. Szintén az itt lakók kérdezték, hogy mikor történik meg az ingatlanok rákötése a szennyvízhálózatra, amely már több éve kiépült ezen a szakaszon. Utóbbira válaszolva mondta el Domonyi László, hogy a szennyvízcsatorna kivitelezője „hullámosra” fúrta ki a nyomvonalat. A munkálatok még a garanciális időn belül vannak, de addig nem kötik rá a rendszerre az Izsáki úton szennyvízcsatorna hálózatot, amíg a kivitelező ezt a hibát nem orvosolja. Kérték továbbá a lakosok, hogy az Izsáki út mentén a csapadékvíz-elvezető átereszek az önkormányzat emberei takarítsák ki, mert azok már több helyen eltömődtek. Szintén ezen az úton kérték, hogy a gyorshajtókat szűrje ki a rendőrség és szeretnének gyakoribb rendőri jelenlétet is, mert itt naponta közlekednek nagy számban vendégmunkások.


Az Izsáki úti kerékpárút kiépítésével kapcsolatban jegyezte meg Domonyi László, hogy annak nyomvonalában van, csak a Széles útig,12 darab villanyoszlop, amely kiváltása darabonként mintegy 2 millió forintba kerülne a tervezési díjakkal együtt. Emellett megemlítette, hogy az üzemeltető Démász Zrt. 3 év elteltével tervezte meg a fürdő előtt húzódó kerékpárútban található 5 villanyoszlop kiváltásának lehetőségét. Ennek az 5 oszlopnak csak a tervezési költségei 1,9 millió forintot tesznek ki, azt áthelyezés munkálataira pedig 8,6 millió forintos árajánlatot kapott az önkormányzat. Mindezek mellett kérték a lakosok, hogy Rákóczi utcában is jó lenne kerékpárutat építeni az óriási forgalom miatt. Észrevételezték a jelenlévők, hogy a Kossuth utcai szakorvosi rendelőben a parkolás tekintetében időnként kaotikus állapotok vannak és kérték a parkolóhelyek bővítését, illetve jelezték, hogy az épület főbejáratánál a küszöböt ajánlatos lenne megszüntetni, mert a mozgásában korlátozott embereknek nehéz ezen áthaladni. Kérés érkezett azzal kapcsolatban is az önkormányzathoz, hogy Munkácsy utca Jókai utca felőli részénél megfelelő járdát építsenek ki és ajánlatos lenne egy gyalogátkelő kialakítása az idősek otthona épületénél. Szintén járdafelújítást kértek a lakosok a Mészáros L. utcában a vasút felé eső részen.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS