Második alkalommal szerveztem meg a rendezvényt, melynek több célja is volt.

-Hirdetés-

Az egyik, hogy a helyi és térségi termelőket megismerhessék az emberek, megismertessük azt, hogy a közvetlen környezetünkben mennyi értékes, sok munkával, gondossággal, szeretettel előállított kiváló élelmiszereket készítenek termelők és e mellett mennyi kiváló népi iparművész készít szebbnél szebb használati és dísztárgyakat is. Ha már a hagyományos termékek és a kézművesek által képviselt hagyományról beszélek, elmaradhatatlan a népzene és a néptánc. Ennek a területnek is igyekeztem térségünk jeles képviselőit elhozni az idei rendezvényre.

A másik fő célja a rendezvénynek az, hogy közösségi programmá váljon ez a nap a hagyományaink alapján igyekeztem a tavaszi ünnepkört alapul venni. A közelgő Szent György ünnep a kihajtás ünnepe, a tavaszi munkák ilyenkor már javában a kezdetét vették.

Régen a munka és az ünnep is közös volt úgy gondoltam, hogy legyen egy közösségi főzőverseny, melynek alapja az ünnepkörhöz kapcsolódóan a birkahús.

Hálás vagyok a lelkes csapatoknak a részvételért, mert így egy igazi kerek rendezvény alakult ki, a jó hangulathoz ők is nagyban hozzájárultak.

A rendezvény keretein belül került sor az I. Nemzeti Szörp Verseny eredményhirdetésére is.

A szörpverseny helyezettjei:

     
Mayer szörp Kft. Eper szörp A LEGJOBB GYÜMÖLCS SZÖRP
     
Molnárné Kárász Rita Pittypang szörp A LEGKÜLÖNLEGESEBB SZÖRP
     
     
Molnárné Kárász Rita Kakukkfű szörp A LEGJOBB GYÓGYNÖVÉNY SZÖRP
     
Kovács Lajos Szamóca szörp  AZ ÉV SZÖRPJE 2017
     
Kovács István Borsmenta-Citromfű A TÁRSADALMI ZSŰRI KÜLÖNDÍJA

 

Ezúton szeretnék mindenkinek gratulálni az eredményekhez, további sok sikert kívánva.

S végül, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani:

Dr Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszternek, a rendezvény fővédnökségéért és támogatásáért,
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnak
a NAK Bács-Kiskun Megyei szervezetének,
a BS Plastik Kft-nek a támogatásért és nem utolsó sorban
Soltvadkert Város Önkormányzatának a támogatásért és hogy otthont ad az általam megálmodott rendezvénynek.

 
Szöveg: Molnárné Kárász Rita
Fotó: Bíró Róbert

MEGOSZTÁS