Az idén már másodszor játszott az izsáki Művelődési Házban a Pótszék Társulat, akik 2017. április 8-án, A. E. GurneySylvia című vígjátékukat mutatták be két felvonásban.

-Hirdetés-

Az előadás kezdete előtt Varga István és Sörösné Boldoczki Tímea, a Tegyünk Izsákért Egyesület elnöke és titkára, köszöntötte és tájékoztatta a közönséget, hogy az Izsáki Színházi Esték ezzel az előadással fejezi be a mostani évadot, de a továbbiakban is, mindent elkövetnek, hogy őszre se maradjon színházi előadás nélkül az izsáki közönség.

A darab főszereplője Sylvia egy kutya, aki egy házaspár életében okoz nem kis viharokat. Bizonyos helyzetekben kutyaként, a legtöbb esetben viszont, mint egy fiatal nő, a feleség vetélytársaként van jelen. Sylviát a férj imádja, a feleség épp hogy elviseli, így a hármuk közötti konfliktusok mulatságos helyzeteteket teremtenek. Ez a fergeteges vígjáték a maga módján próbál elvezetni bennünket a jó megoldáshoz.

Sylvia megformálója, Mogyoró Zsanett nemcsak a színpadon játszott, hanem a szünetben is. Lelkendezve érdeklődő „kutyaként” bolondozott a közönséggel, a jelenlévők nem kis örömére. Az előadás végén vastapssal köszönte meg a nagyszerű előadást a hálás közönség.

A társulat előadását, Mondok József polgármester társaságában megtekintette az éppen Izsákon tartózkodó Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője is, aki elismerő véleménnyel volt az amatőr színjátszók színvonalas alakításáról.

Faragó Gábor

 

MEGOSZTÁS