Az Arany Sárfehér Közösségben az elrugaszkodás éve volt 2023
Szakmai programok garmadát szervezte és valósította meg az Arany Sárfehér Közösség 2023-ban, Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója kezdeményezésére és közreműködésével.
Az egykor szebb időket látott nemes szőlőfajta, az Arany Sárfehér életben tartására...
Több százan várták hóesésben a Mikulást Izsákon
Abonyiné Korom Erika 23 éve él Izsákon és 5 éve segíti a rászoruló, illetve arra érdemes gyermekeket.
Az 5 éve elindult „Hagyj el mikuláscsomagot” jótékonysági akciója, mára már egy egész Mikulás „szervezetté” épült fel. Az...
Rendőrautóval érkezett a Mikulás az izsáki iskolába
2023. december 6-án reggel 8 órakor különleges vendég látogatott el az izsáki Táncsics Mihály Általános Iskolába. A Mikulás nem szánkón, hanem rendőrautóval érkezett az iskola udvarára, ahol szirénázva hívta fel magára a figyelmet. A...
Tizenhat éve gyúlnak ki a fények a közös adventi koszorún Izsákon
A hideg idő ellenére is rengetegen gyűltek össze advent első vasárnapján Izsákon a főtéren, hogy közösen gyújtsák meg az első gyertyát az adventi koszorún.
„Három hét, 22 nap, 528 óra, 31.680 perc 1.900.800 másodperc....
Beköszönt az adventi időszak – hangolódjunk együtt a szeretet ünnepére
Újra eljött az időszak, amikor előkerülnek a dobozok mélyéről a csillogó díszek, angyalkák, ikonikussá vált diótörő figurák. Égősorok és gyertyaláng fénye világítja be az utcákat, tereket, házakat és narancsos-fahéjas-szegfűszeges illat lengi be a szobákat....
Együttműködő gyerek címmel tartott előadást Novák Ferenc Izsákon az általános iskolában
Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató tartott előadást szülőknek és pedagógusoknak november 27-én Izsákon a Táncsics Mihály Általános Iskolában.
Az előadás fő témája a „dühös, agresszív gyerek”, „csak a mobil és a számítógép” és a „nem tartja...
A gyerekek kerékpárjait ellenőrizték az izsáki iskolában
A biztonságos közlekedés érdekében az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola iskolarendőre Frankó Balázs rendőrzászlós javaslatára, reggel iskolába érkezéskor ellenőrizték a gyerekek kerékpárjait.
Kifejezetten fontos, akár a téli, akár a tavaszi időszakban, hogy a gyerekek megfelelő...
Árokba hajtott egy kamion Izsákon
Egy kamion az árokba hajtott hétfőn késő délelőtt Izsákon, az 52-es út 28-as km-szelvényénél. A szabadszállási önkormányzati tűzoltók a helyszínt biztosították, személyi sérülés nem történt.
Forrás: bacs.katasztrofavedelem.hu
Kiemelt kép: illusztráció/canva.com
Szoros mérkőzésen győzték le az U15-ös kiskőrösi lányok az izsákiakat
A vármegyei lány U15-ös labdarúgó bajnokságban 11 csapat küzd egymással. A bajnokság 10. fordulójában a Kiskőrösi LC együttese az Izsáki SSE gárdáját fogadta hazai környezetben. A két együttes november 19-én lejátszott mérkőzése nagy küzdelmet...
Buli a Suliért címmel jótékonysági bulit szerveztek Izsákon
2023. november 11-én, szombaton este Buli a Suliért címmel jótékonysági diszkót rendeztek az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola javára.
Több évtizedes hagyományra nyúlik vissza az iskola javára szervezett jótékonysági bál, ahol idén több mint 200-an...