A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrös LC II. csapata a forduló rangadóját játszotta az elmúlt hétvégén. A kiskőrösiek azt a Csólyospálost fogadták hazai környezetben, amely csapat vezeti a bajnoki tabellát.

-Hirdetés-

A találkozó tétje az volt, hogy a 3 pontos hátrányban lévő Kiskőrös LC II egy esetleges győzelmével le tudja-e dolgozni a csólyospálosiak előnyét és vissza tud-e vágni az ősszel idegenben elszenvedett 2-1-es vereségért.
A kiskőrösiek végül nagy csatában 1-1-es (1-1) döntetlent értek el: Mlinkó – Markó, Rumán, Mokrickij (Hlavács), Sárközi, Kriskó, Hajós (Horváth J.), Pecznyik, Pásztor, Polyák, Balogh T. Edző: Rácz János.
A találkozót a vendégek kezdték jobban, akik a 3. percben egy olyan szépségdíjas találattal szerezték meg a vezetést, amit a hazai játékosok és szurkolók is kénytelenek voltak megtapsolni (0-1). Meg kell említeni, hogy a vendégeket népes szurkolótábor kísérte el, akik végig nagyon lelkesen biztatták kedvenceiket.
A bekapott gól után a kiskőrösiek kerültek mezőnyfölénybe és a 41. percben egy szép akció végén Kriskó Tamás egyenlített (1-1). A szünet után is többet támadott a Kiskőrös, a vendégek pedig néhány kontratámadással próbáltak veszélyeztetni. A találkozó 72. percében a csólyospálosiak játékosa, Szikora Tamás a kiállítás sorsára jutott.
A mérkőzés hajrájában mindent megpróbált a kiskőrösi csapat, hogy megszerezze a győztes gólt, de sajnos nem sikerült a helyzeteket értékesíteni.

Így a találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget a bajnokság talán két legjobb csapatának mérkőzésén.

A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság keleti-csoportjának élmezőnye:
1. Csólyospálosi FSE 40 p.,
2. Szanki OBSE 29 p.,
3. Kiskőrös LC II. 37 p.,
4. Kaskantyúi FSE 28 p.,
5. Vadkert FC 24 p.,
6. Tabdi KSE 18 p.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS