Széder estén voltunk

-Hirdetés-

A zsidóság húsvétkor nem Krisztus feltámadását ünnepli, hanem az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásra emlékezik. Ennek évezredes hagyománya a széder este – a széder héber szó, rendet jelent. Előtte kitakarítanak a házból minden kovászost, a vacsorát pedig egy különleges rend szerint fogyasztják el.

Az asztalon a széder tál különböző elemei találhatók: – kovásztalan kenyér (macesz), torma, keménytojás, petrezselyem, hagyma, chárószet (mazsola, reszelt dió, alma és méz keveréke), egy csont vagy húsos csont (pl. csirkenyak), egy pohár sós víz emlékeztetnek a fogságra. A felnőttek számára négy pohár bor elfogyasztása is a szertartás része. A ceremónia közben énekelnek, áldásokat mondanak. Évről évre szertartásosan a legkisebb fiú ugyanazokat a kérdéseket teszi föl, melyekre ugyanolyan módon a családfő válaszol.

Természetesen nem ezek jelentik a fő fogást, éhesen senki sem megy haza. Hagyományosan maceszgombóc leves és csirke a menü, gyümölcssalátával (mert abban nincs kovászos semmi sem).

Kiskőrösön a széder estét a Szarvas Fogadóban az Evangélikus Egyházközség szervezte. Azért, hogy keresztyén emberek is megismerhessék az egyik legmegkapóbb zsidó hagyományt. S akik lebonyolították, a Zsidók Jézusért Misszió tagjai – ők zsidó származású emberek, akik Jézus Krisztust elfogadják Messiásnak- Megváltónak.

Lupták György

MEGOSZTÁS