“A Szlovák Tájház 40 éve

-Hirdetés-

Éppen most 40 éve 1977. április 20-án 17 órakor nyílt meg a Szlovák Tájház Kiskőrösön. Akkor még a néprajzi kiállítás tárgyai és a kiállított szlovák viseletek mindennapjaink részét képezték, a városlakók nem gondolták, hogy múzeum születik azokból a tárgyakból, amelyeket jóval korábban, az 1960-as évek végén az akkori Petőfi iskola pinceklubjában megrendezett kiállításba ajándékoztak.

A gyűjteményt az iskola lelkes énektanára Dulai András hozta létre, elmondta a tanítványainak, milyen fontos elgondolást segítenek azzal, ha a szülőktől, nagyszülőktől elkérik, és behozzák az iskolába azokat a néprajzi tárgyakat, ruhadarabokat és érdekességeket, amiket már otthon nem használnak, és nélkülözni tudnak. A pinceklub anyagának legjavából válogatta aztán Dr. Bárth János néprajzkutató a teljes kiállítási darabokat, és rendezték meg a kiállítást.

A ház gondnoka, őre a megnyitástól nyugdíjba vonulásáig Réti Jánosné volt, az intézmény a mostani múzeum-együttes megalakulásáig a város könyvtárához és művelődési házához tartozott.

A hagyományőrző asszonyok sok segítséget adtak a ház életében,  közreműködésükkel színesítették a programokat, a Szlovák Önkormányzat, a működéshez adott szakmai és anyagi segítséget egyaránt.

Köszönjük a jelen lévőknek, a fenntartónak, az asszonyoknak és vezetőjüknek, az önkormányzat elnökének, hogy szívükön viselték a ház sorsát, és rendezvényein bármikor számíthattunk részvételükre, segítségükre.

Ma, az éppen forduló ünnepnapon csak egy szóra állunk meg, a ház 40 éves évfordulóját 2017. július 21-én pénteken ünnepeljük, amikor regionális tájháztalálkozó is lesz Kiskőrösön. Ma a pillanat hozott ide minket, hogy hangulatban is készülhessünk a nyári ünnepre.”

Domonyi László
Kiskőrös Város Polgármestere

 
MEGOSZTÁS