2017. április 21-én, pénteken este immár második alkalommal kezdődött meg a Kiskőrösi Wattayban a Szakmák Éjszakája rendezvény, mely arra hivatott, hogy a szakképzést népszerűsítse mind a pályaválasztás előtt állók, mind szüleik körében.

-Hirdetés-

Az intézmény főépületében tartott megnyitón Franczia László igazgató úr ismertette a szakképzés jelenlegi helyzetét és a jövőre vonatkozó célkitűzéseket. A megnyitó után a résztvevőknek lehetőségük nyílt megismerkedni a szakgimnáziumi képzésekkel ügyviteli, informatikai, közgazdasági és gépészeti ágazatokon.

A főépület után az iskola további telephelyeire látogathattak el az érdeklődők, ahol többek között a tanboltban kipróbálhatták milyen pénztárosnak lenni, felfedezhették a tankonyhában a görög konyha rejtelmeit, majd a fém- és faipari tanműhelyben a hegesztés különleges világába, illetőleg az asztalos szakma érdekességeibe tekinthettek bele. Ezt követően az estét a fémipari mérőteremben töltött anyagvizsgálati bemutató zárta.

Kiskőrös általános iskolaiból, valamint a környékbeli településekről is érkeztek tanulók, baráti társaság formájában; vagy pedig családi programként közelítve meg az estét, az egész család eljött a rendezvényre. Az estén részt vett Vikker József, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettese is, fontosnak tartva azt, hogy ez a program a Centrum minden szakképző intézményében megvalósuljon.

A Szakmák Éjszakája rendezvényt bemutató programfüzet szerint: „2016-ban, amikor első alkalommal rendeztük meg a Szakmák Éjszakáját, 341 iskola, 121 településen, 4 862 különböző programmal fogadott 43 572 látogatót. Idén tovább léptünk: határtalanná vált a Szakmák Éjszakája; már nem csak a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartású szakképző intézmények nyitják meg kapuikat, hanem egyéb iskolák és vállalkozások is csatlakoztak hozzánk, határainkon innen és túl.”

Örülünk, hogy ennek a rendezvénynek iskolánk, a Kiskunhalasi SzC Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma is részese lehetett és előreláthatólag a jövőben is részese lesz!

Benedek Tibor
szakmai igazgatóhelyettes
Kiskunhalasi SzC
Kiskőrösi Wattay Szakgimnáziuma,
Szakközépiskolája és Kollégiuma

MEGOSZTÁS