Ezen a héten, kedden és szerdán játszottak a Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokságban szereplő csapatok egymás ellen. Ez a forduló zárta az alapszakaszt, ami után a rájátszás következhet.

-Hirdetés-

A felsőházba kerülő legjobb 8 csapat mezőnyének nagy része már szinte hetekkel ezelőtt kialakult, Itt 7 csapat már biztos résztvevője volt az alapszakasz utolsó fordulója előtt a legjobbaknak, így az egyetlen kiadó helyre még négy csapat, a Warriors, a Hufbau Akker, a Pénzügyőr2 és a Békorona pályázott. A nagy versenyfutás végén a Warriors került a felsőházba. Azt tudni kell, hogy a bajnokságban a 16 csapat részvételével megrendezett egyfordulós körmérkőzéses alapszakaszt követően rájátszásra kerül sor. Az alapszakasz végén kialakuló helyezések alapján az 1-8. és a 9-16. helyezettek felső illetve alsóházi rájátszásban versenyeznek tovább. A csapatok az egymás ellen szerzett pontjaikat, rúgott és kapott góljaikat viszik tovább. A Verseny Bizottság a nevezési lapokat a rájátszás előtt lezárja.

A 15. forduló eredményei:

Hufbau Akker-Eckerle 4-4

Oázis Italdiszkont-Retro2 8-4

Jona Drink-Békorona 10-4

Warriors-Pénzügyőr2 7-1

Sráczok FC-Falábúak 7-5

Protokon-Szupercsapat 6-5

Pénzügyőr-Kiskunvíz 8-3

Agroline-Néró SC 11-1

Rájátszás

Május 8. hétfő:

17.20 Agroline-Warrioirs

17.20 Pénzügyőr-Sráczok FC

18.30 Jona Drink-Protokon

18.30 Oázis Italdiszkont-Néró SC

Május 9. kedd:

17.20 Kiskunvíz-Falábúak

17.20 Békorona-Eckerle

18.30 Hufbau Akker-Retro2

18.30 Pénzügyőr2-Szupercsapat

Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság alapszakasz végeredménye:

                    mérkőzésszám

1. AGROLINE       15            45 pont 126-48

2. PÉNZÜGYŐR    15             36 pont 78-49

3. JONA-DRINK    15            34 pont 120-59

4. OÁZIS ITALDISZKONT 15 33 pont 95-62

5. NÉRÓ SC         15            27 pont 88-76

6. PROTOKON      15            27 pont 63-59

7. SRÁCZOK        15            26 pont 72-73

8. WARRIORS      15            19 pont 58-62

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

9. HUFBAU-AKKER 15          19 pont 58-61

10. PÉNZÜGYŐR 2 15          18 pont 48-57

11. BÉKORONA     15           17 pont 58-64

12. KISKUNVÍZ     15           14 pont 62-114

13. FALÁBÚAK       15          11 pont 52-71

14. ECKERLE         15          11 pont 84-98

15. SZUPERCSAPAT 15         6 pont 58-88

16. RETRO 2        15         3 pont 41-117

Góllövők:

41-gól DEDÁK BALÁZS (JONA-DRINK)

32-gól KOVÁCS BÉLA (ECKERLE)

 

Filus Tibor

MEGOSZTÁS