A Soltvadkerti TE megyei I. osztályban szereplő női kézilabda csapata kiváló teljesítményt nyújtott a szezon második felében. A lányok a tavasszal minden mérkőzésüket megnyerték, de ez a páratlan sorozat sem volt elegendő a bajnoki cím megszerzéséhez.

-Hirdetés-

Az együttes a szezon utolsó találkozóját hazai pályán játszotta a Bácsbokodi NKSE csapata ellen, amelyet 35-19 (15-10) arányban nyertek meg: Szűcs I. – Kiss E. 6, Lőrincz 9, Korsós A. 2, Doszpod 6, Szentpéteri 1, Tasnádi 3. Csere: Egédi 5, Holczimmer 1, Kotroozó 1, Nagy N., Papp R., Takács, Trsztyinszki. Edző: Takács Bernadett. A találkozón nem tudott a csapat rendelkezésére állni Szűcs Vivien kapus betegség miatt, valamint Rózsa Réka is hiányzott, aki térdszalag szakadás után nemrég esett át egy műtéten. A 7. helyen álló vendégek nyitották a találkozót egy góllal (0-1), mely után gyorsan fordított a vadkerti csapat.

A kezdeti bizonytalanság után a hazaiak fokozatosan növelték az előnyüket.

A szünet után még nagyobb volt a két csapat közti különbség és szemre is tetszetős, helyenként közönség szórakoztató játékkal nyertek ilyen arányban is megérdemelten a soltvadkerti lányok.

A győzelemmel a csapat mindössze két ponttal lemaradva a kiskunhalasiak mögött, a második helyen zárta a szezont 36 ponttal.

A találkozó után ünnepélyes keretek között akasztotta a lányok nyakába az ezüstérmeket Dobszai Zoltán, a klub elnöke.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS