Pirtóra érkezett az elmúlt hétvégén a Bács-Trophy terepjáró verseny sorozat!

-Hirdetés-

A II. futam a település vonzáskörzetében, és a magánterületeken kialakított speciál szakaszokon zajlott. A péntek esti rajt után a trophy rész nem érte el a 20 kilométert, így gyorsan odaértek a speciálokhoz a versenyzők, és még hajnalban beértek a pirtói Lovasfogadó Étterem nyújtotta táborhelyre.

A több, mint 60 nevező szombaton reggel 9 órakor kezdte meg a rajtot – a nappali szakasz még rövidebb volt, nem érte el a 10 kilométert – a területek adta lehetőségek mellett a rendezők által felturbózott mért szakaszokhoz. Akadt olyan terület ahol farönköket kötöttek össze drótkötéllel, és azon kellett fel, illetve lemenni, vagy az összecsavarozott gumiabroncsokon féloldalazva végigmenni. Nem volt egyszerű a feladat, de többen sikeresen megoldották!

A következő futam Soltvadkerten két hét múlva!

A II. futam végeredménye:

Kis normál:

  1. Fodor Zoltán – Fodor Gábor
  2. Nagy Zoltán – Nagy Ambrus
  3. Virág Miklós – Virágné Ibi

Nagy normál:

  1. Antal Zoltán – Kudron Viktória
  2. Losonczi Mihály – Bognár Bence (Kiskőrös)
  3. Bukor Márk – Kovács Tamara

Open:

  1. Lenthár Ádám – Lenthár Krisztián (Soltvadkert)
  2. Kállai Antal – Nyikos Attila
  3. Marton Péter – Zámbori Hajnalka

Profi:

  1. Kálmán Szabolcs – Kollár Gábor
  2. Kaponyás Zsolt – Mihók Máté (Soltvadkert)
  3. Jónás Péter – Gubik István

Profi plusz:

  1. Ilovai János – Ilovai Brúnó
  2. Papp László – ifj. Papp László
  3. Kovács Róbert – Kajdocsi Adrián

Extrém:

  1. Szűcs Imre – Molnár Attila
  2. Széchenyi Tibor – Gazsó Attila
  3. Huszár Gábor – Harangozó Dávid

Proto:

  1. Pintér Attila – Varga Éva
  2. Pánovics Balázs – Gúth Marcell

Quad 2×4:

  1. Gyimóti Péter (Soltvadkert)
  2. Szabó Norbert
  3. Stefkovics Márk

Quad 4×4:

  1. Gyuris Norbert – Gyuris Roland

Side by Side:

  1. Oláh József – Balta Tímea (Soltvadkert)
  2. Magyar Mihály
  3. Magyar Noel – Bodnár Szintia

 

MEGOSZTÁS