Május 19. és 21. között rendezték meg Kiskőrösön a Városalapítók Napja Országos Rétes- és Gasztronómiai Fesztivált, ami igen sok programmal várta a látogatókat mind a három napon.

-Hirdetés-

Népviseletes babák kiállításával indult a hétvége,amit Filus Erika néprajzos muzeológus nyitotta meg. A megnyitón a hangulatot a Szlovák Nemzetiségi Népdalkör és Citerazenekar alapozta meg.

Ezt követően a kiskőrösi Szilveszter Társulat újra meglepte nézőit egy vidám darabbal a Városalapítók Napjához kapcsolódóan.  Karinthy Frigyes nyomán Supka Éva írta és rendezte a darabot. Színészeket ezúttal is pótszékes teltház fogadta.

Főszerepben „A SZÉK”, ebbe beleülve ugyanis senki nem tud hazudni, ebből pedig kínos, de a nézők számára vidám szituációk alakultak ki. 

A darab szereplői:
Suba Sándor első főszerepét játszotta, ő volt az államtitkár. 
Édesanyja Supka Éva
felesége Sinkó Natália,
Répási Imre  a miniszter,
Szemkeő Péter Géniusz  a feltaláló,
Csővári Zsombor orvos
Györk Tamás újságíró
Györk Ernő személyi titkár
Csatai Gábor tanácsos
Sutus Anna titkárnő

Ám láthattuk végre a színpadon a társulat technikusát, Polgár Tamást is.

Eközben a szabadtéri nagy színpadon DJ. Dominique pörgette fel a hangulatot.Őt követte egy nagyszabású koncert a Kelemen Kabátban együttessel.

Szombat reggeltől Kovács Lázár séffel főzőversenyt hirdettek meg, ahol finom egyedi ételek készületek a sztárséf jelenlétében. A délelőtt folyamán került sor a Polgármester Kupára, amiről hamarosan külön is beszámolunk.

Szombaton 10 órától a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) kistérségi találkozója következett, ahol egy prezentációs bemutatóval megosztották a rendőrkapitányság működésének modelljét, céljait és elért eredményeit,valamint a kiskőrösi civil szervezetek életének utóbbi éveiről és sikereiről láthattak beszámolót a Civil Információs Centrum vezetőjétől.

Eközben a szabadtéri színpadon a Szotyola gyermekzenekar szórakoztatta a gyermek közönséget.

A délutáni programok sora a Városalapítók Napja hivatalos megnyitójával folytatódott. Domonyi László Kiskőrös Város polgármestere beszédét követően a Kiskőrös Város nemzetközi kapcsolatainak fejlesztéséért” díjat adta át a város lengyel testvérvárosában működő Tarnówi Magyarbarátok Társasága képviselőjének. Ezt követően a tisztelet és az emlékezés koszorúit helyezték el a Városháza falán található Wattay-domborműnél, megemlékezve a városalapító ősökről. A megnyitó ünnepség előtt érkezett Kiskőrös központjába a Soltvadkerti Motoros Találkozó felvonulása sok-sok hangos motorossal.

14:00 órától motoros road-showt is meglehetett tekinteni, amit már az előző években is megszervezték a moped kategóriájú motorok között. A verseny 3 részből állt: ügyességi verseny, csigafutam és gyorsulási verseny.

15:30 órakor a reggeli és délelőtti időpontokban tartott főzőverseny eredményhirdetése következett, aminek a fődíjat a Kiskőrösi Gazdakör 2. számú csapata nyerte meg.

Szombaton délután a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Veránkai Művészeti Alkotótáborának munkáiból nyílt kiállítás a művelődési ház emeleti galériájában. A tárlatmegnyitón, melyen a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai is felléptek – Rideg László, a közgyűlés elnöke méltatta a művészeket és a veránkai vadregényes környezetet, amely számtalan alkotás ihletője.

Eközben a színpadon egymást követték a művészeti iskola néptánc tagozatának csoportjai: a Töpörtyűk, Tökmagok, Kiscsicsergők és Csicsergők, utánuk a Szivárvány Néptáncegyüttes lépett színpadra.

Majd este 20:00 órától  Magyarország egyik legismertebb rock együttesére a Hooligans-től és lelkes közönségétől volt hangos a Petőfi tér. Éjszaka  a Jet sátor várta a bulizni vágyókat.

A vasárnap már a rétes sütésről szólt, amire összesen 10 csapat nevezett be, ami miatt hatalmas sürgés-forgás volt a Pozsonyi utcában és a Pátria épületében.

Közben, amíg a rétesek sültek, a szabadtéri színpadnál mutatkoztak be különböző fellépők: a Százszorszép Óvónői Bábcsoport adta elő bábjátékukkal a három kismalacot (amelynek kiskőrösi ősbemutatója a Petőfi Kulturális Fesztiválon volt), majd a Kiskőrösi Tai-Chi Egyesület bemutatója következett,  a délelőtti színpadi fellépőket a mazsorettesek műsora zárta. 

A felsorolt programok mellett, az egészség is kiemelkedő szerepet kapott a délelőtt folyamán:  családi sportvetélkedő zajlott, az Egészségfejlesztési Iroda egészségállapot-felmérést szervezett.

13:00 órától nótáktól volt hangos a főtér, Gránát Zsuzsanna, Bokor János és Csáki Tibor előadásában, Sárközi Béla zenekara kíséretében, majd a “Miért nem kapott mackó bácsi mákos rétest vacsorára?” című  előadása következett a Mohácsi úti óvodásokkal, ezt a rétessütő verseny eredményhirdetése követte.

A hagyományos Szomszédolás – Szlovák és szomszédos települések népdalköreinek műsora is sokakat a városba csalt, ahogyan Lázár chef főzőshow-ja is népszerű volt. Délután került sor Kiskőrös Városi Borverseny díjátadó ünnepségére, az este pedig a táncosoké volt,  az Experidance kápráztatta el a nagyszámú közönséget.

 

 

 

 

 

MEGOSZTÁS