A kiskőrösiek ezüstéremért játszottak és nyertek

A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrös LC II. csapata az egész szezonban nagyszerű teljesítményt nyújt. A jó eredményeknek köszönhetően a gárda szinte az első perctől kezdve az érmes helyekért van versenyben.

-Hirdetés-

A dobogós helyekért folyó harcban a kiskőrösiek korábban 1-1-es döntetlent játszottak hazai környezetben a listavezető Csólyospálos csapatával, így megőrizte hárompontos előnyét a vendég együttes, amit azóta is megtartott. Az elmúlt hétvégén újabb rangadót játszott a csapat a tabella harmadik helyén álló Szank csapatával, akik ellen 4-1-re (2-0) nyertek: Mlinkó – Dicsa, Rumán, Molnár Z. (Kriskó), Sárközi, Polyák (Gmoser), Pecznyik (Hajós), Szlovák (Kovács G.), Horváth J. (Sárdi), Gyurián, Balogh T. (Palla). Edző: Rácz János.

A mérkőzés tétje az volt, hogy a kiskőrösiek egy esetleges győzelemmel kézzel fogható közelségbe kerülnek az ezüstéremhez vagy szanki siker esetén a vendégeknek csilloghat majd szebben az érem a nyakukba. A szankiakról meg kell jegyezni, hogy mindössze egyetlen cserejátékossal érkeztek a mérkőzésre és a kispados labdarúgó sérülés miatt már az 5. percben pályára lépett. A találkozót a kiskőrösiek kezdték jobban, nagy fölényben fociztak, aminek köszönhetően a 7. percben Balogh Tamás talált a hálóban (1-0). A hazai gólok sorát aztán Balogh Tamás folytatta, aki a 34. (2-0) és a 47. percben is betalált (3-0), így klasszikus mesterhármasával már a második félidő elejére eldőlt a három bajnoki pont sorsa. A vendégek az 50. percben szépítettek (3-1), mely után a 67. percben Gmoser György találata jelentette a 4-1 arányú hazai sikert. Győzelmével a kiskőrösiek megerősítették a tabellán a második helyezésüket és két mérkőzéssel a szezon vége előtt 6 pontos előnyre tettek szert a szankiakkal szemben.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS