Hétvégén ünnepelte fennállásának 20.évfordulóját a Kiskőrösi Kutyaiskola.

Szentgyörgyi Alajos “Ali”, a Kiskőrösi Kutyaiskola alapítója
-Hirdetés-

Ennek alapítója, Szentgyörgyi Alajos „Ali” így fogalmaz saját oldalán a kezdetekről:

„Nagyon szerettem volna egy közös helyet, ahol barátaimmal, a kutyázás szerelmeseivel, közösen tudnánk ennek a sportnak hódolni.
1996-ban elkezdtem a szervezést, és 1997-ben létrejött a Kiskőrösi Kutyaiskola. Az iskola létrehozása kezdetben igen nehézkesen indult, és rengeteg energiát emésztett fel, mire az emberek megértették a lényegét, fontosságát, szépségét! Az iskolába járók önzetlen segítségének, igazi baráti társasággá forrásának, a csapatokról, csapatokra felmutatott egyre jobb eredményeknek tudható be a mai állapot: egy gondozott kiképző pálya, megfelelő épülettel, versenyek, kiállítások megrendezésére is alkalmas “kutyásparadicsom”! Ezeket az eredményeket nem lehet erőszakkal, kényszerítve elérni! Ezt vagy eléri az ember példát mutatva és elismerést kivívva, és mellé állnak önként, segítve önzetlenül, és létre jön egy “jó csapat” vagy elbukik! Nekem sikerült, és köszönet minden önzetlen segítségért!
 Nagyon fontosnak tartjuk a kutyák megfelelő tartása, képzése, vizsgáztatása, kiállítása mellett a sajnálatosan egyre több kutyás baleset megakadályozása érdekében tartott előadásainkat, bemutatóinkat, amelyeket zömmel óvodákban, iskolákban, időseknek tartunk, hisz az esetek túlnyomó részében ők a potenciális áldozatok!”

A születésnap alkalmából egy egész napos versenyen vehettek részt azok a kutyások, akik megfelelőnek érezték négylábú pajtásaik tudását a megmérettetésre.

Gyülekező.

A szombati eseményre összesen 74 nevezett kutya és persze kutyaiskolák is érkeztek az ország több pontjáról: Budapest, Győr, Sopron, Eger, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Ásotthalom, Szeged, Kecskemét, Pázmánd stb…de a környező országok lelkes kutyásai is eljöttek Ausztriából, Szerbiából és Szlovákiából! Ahol valaha is Ali megfordult versenyezni, kiállítani, bemutatókat tartani vagy segédelni, szinte mindenhonnan jöttek hozzá, megtisztelve a húsz év alatt elért eredményeit!

Nyugis várakozás a verseny előtti percekben.

Felsorolni is nehéz lenne, hány fajta kutyussal lehetett találkozni ezen a napon: mini yorki, angol kokker spániel, keverék, törpe snauczer, német juhász, belga juhász, boxer, border colli, amerikai staffordshire terrier, dobermann, rottweiler, kuvasz, mudi, puli, labrador, törpe tacskó stb…

Szinte az ország munkakutyás állományának hatalmas része a pályákon volt!

Itt volt még a Bende kupa győztese, a belga juhász világbajnokunk Kívágó Arnold is!

A kategóriák engedelmes vagyis BH szinten, IPO 1 és IPO 3 szinten engedelmes és őrzővédő ágazatban zajlottak.

A BH szint győztesei
A BH szint győztesei
Az IPO1 szint győztesei
Az IPO3 szint győztesei

Külön díjak a következő kategóriákban kerültek kiosztásra: a küllem Német Juhászok, a legfiatalabb versenyző, a legidősebb versenyző, a legjobb BH szuka, a legjobb munka szuka / mivel többnyire mindig a kanok nyernek /, a legjobb női versenyző, a legjobb örző-védő munka. A legjobb hazai versenyző is kapott díjat.

Várakozás a trófeák előtt.

Nem csak a helyiek, de a határon túlról érkezők is elájultak a gyönyörű környezettől, a baráti fogadtatástól, a szívélyes vendéglátástól és a meghívott bírók színvonalától! Ahogy Kívágó Arnold világbajnokunk mondta „Ősszel a világbajnokságon nem volt ilyen színvonal, vendéglátás és ajándék terén.”

A legfiatalabb versenyzők

A legfiatalabb versenyző egy 6 éves kislány volt, de nevezett egy 8 éves kisfiú és egy 9 éves lány is.

A nap legjobb női versenyzője!
“A nap legjobb munkája” díjat Ali kapta.

Utolsó díjként a nap legjobbjának, vagyis Alinak egy trófeát adott át Czimre József a Szolnoki kutya iskola vezetője, akivel egykor Ali együtt segédvizsgázott.

A kiskőrösi kutyaiskola csapatától is kapott Ali egy trófeát: „Köszönettel Alinak a 20 éves odaadó munkájáért!

Természetesen a VIRA Magazin is kint volt a rendezvényen, amelyről korábbi rövid  bejelentkezésünkből már tudhatnak az Olvasók. Ahogyan akkor ígértük, most megtekinthetik nagyobb képgalériánkat.

Szerkesztőségünk tagjai is jól érezték magukat; ahogyan a rendezvény neve is utalt rá, a kutyusok tényleg barátságosak voltak illetve a kutyatartó gazdik is közvetlenek voltak a többi kutyással és a kilátogató kiváncsiskodókkal szemben is.

Gratulálunk a győzteseknek és Alinak az esemény színvonalas véghezviteléhez!
Reméljük, hogy többször lesz még ilyen rendezvény Kiskőrösön!

Fotók: Ali és VIRA

MEGOSZTÁS