A Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapata a családtagok bevonásával tartott egy sportos szezonzáró rendezvényt. Az eseményre várták az összes utánpótlás játékost, azok szüleit és testvéreit.

-Hirdetés-

A csapatvezető Harangozó Péter elmondta, hogy az idei évben is igen eredményesen szerepeltek a különböző korosztályos bajnokságokban szereplő utánpótlás gárdák. Az Országos Serdülő Bajnokságban a 2000 január 1-je után született játékosokból álló gárda a Badó László régió alsóházának győztese lett a Paks, Siklós, Baja és a Bácsalmás előtt. Az U12-es csapat szintén megnyerte az alsóházat a Kiskunfélegyháza, az Ásotthalom, a Szentes, a Makó és a Kondoros gárdáit megelőzve.

Az U14-es csapat Czinkóczki Tibor edző vezetésével szintén megnyerte az alsóházi küzdelmeket a Szarvas, a Kondoros, a Szentes és a Bácsalmás csapati előtt. Itt az alsóházi gólkirály is kiskőrösi fiatal lett Patai Denisz személyében, aki 8 mérkőzésen 97 gólt szerzett. Az NB II-ben szereplő junior gárda is nagyon jól helytállt ebben az évben is. A felnőtt csapat közvetlen utánpótlását adó együttes a második helyen végzett és immár nyolcadik éve a dobogón zárnak. A csapat sikere mellett ez a szép eredmény a fiatalok továbbtanulásában is segítséget jelent.

Mivel a gárda a nemzeti bajnokságban ért el dobogós helyet így a továbbtanulók 15 pontot kaptak az ezüstéremért. A szezonzáró családi nap a Kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda támogatásával valósult meg, amely alkalmával a fiatalok játékos sorversenyeken vettek részt. A közös mozgás után jó hangulatban elfogyasztott vacsora zárta a napot. Megtudhattuk, hogy a felnőtt gárda jövőre is az NB II-ben indul majd és az első csapat a juniorokkal együtt tervez majd közös nyári edzőtáborozást is.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS