Június 16-án tartotta ballagását a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola.

-Hirdetés-

Udvarhelyi Attila az iskola igazgatója beszédében elmondta, hogy számukra nagy elhivatottság volt az elmúlt 8 év és reméli, hogy kellőképpen felkészítették a ballagókat, arra amire a középiskolában és a felnőtt korban is szükségük lehet lehet. A beszédet követően kiosztották diákoknak az elmúlt 8 év munkájáért járó egyéni elismeréseket.

Akik 8 éven keresztül minden tanévet kitűnő tanulmányi eredménnyel zártak:

Barna Sarolta, Dudás Marcell, Gál Csenge, Gillich Bettina, Kotroczó Réka, Lenhardt Ákos, Mészáros Zsombor, Milinkó Vivien, Nagy Norbert, Sárosdi Letti

A Diákönkormányzati díjat, mely oklevél mellett egy vásárlási utalványt tartalmaz, ebben az évben Szabó Luca nyerte el, aki évek óta mozgatója, sikeres szereplője az iskolai diákéletnek.

Művészeti Iskola Kiváló Tanulója: Milinkó Vivien

 

„Kossuth Lajos Általános Iskola Jó tanulója, jó sportolója” kitüntetésben részesülhet az a 8-os diák, aki a sportban és a tanulmányi munkában egyaránt tartósan kimagasló eredményt ért el. Az iskola nevelőtestületének döntése alapján Dudás Marcell és Nagy Norbert tanulók vehették át ezt a kitüntetést. A jutalom könyveket a Magyar Birkózó Szövetség adományozta.

 

Az iskola fiú kézilabda csapat, olyan eredményekkel büszkélkedhet, mely igazán méltóvá teszi, hogy példaként állítsuk a gyerekek és szülők elé. A csapat tagjai: Berta Áron, Dudás Marcell, Hirsch Ádám, Kanizsai Viktor, Kis-Molnár Máté, Mészáros Zsombor, Nagy Norbert, Opauszki Tamás, Szabó Bendegúz, Weppert Boldizsár, Zsikla Ferenc.

Az iskola történetében is ritkaság, hogy országos sikereket elérő csapat tagjai kiemelkedő tanulmányi eredményt is érnek el a heti öt edzés, valamint a hétvégi versenyek mellett. A csapat tanulmányi átlaga 4,66. 3 fő kitűnő, míg 5 fő jeles tanuló. Ezúton is gratuláció jár Forgó Erzsébet tanárnőnek, edzőnek a felkészítő munkáért!

A SKDSE emlékplakettel szeretné megköszönni azoknak a diákoknak a sportmunkáját, akik legeredményesebben képviselték az iskolát a diákolimpiai versenyeken a 8. osztály végéig. A díjakat Grószné Havasi Rózsát az SKDSE elnöke adta át:

Atlétika: Gál Csenge, Szécsényi Katarina

Kézilabda: Berta Áron, Dudás Marcell, Hirsch Ádám, Kanizsai Kristóf, Kis Molnár Máté, Mészáros Zsombor Nagy Norbert, Opauszki Tamás, Szabó Bendegúz, Weppert Boldizsár, Zsikla Ferenc

Labdarúgás: Baricsa István, Barta Andor, Eiler Erik, Galambos Gellért, Haskó Valéria, Kaposvári Ádám, Kövesdi Bence, Móczár Tamás, Pál Máté, Ritter Péter, Szabó Luca, Tófeji Márk, Zsikla Anikó

Asztalitenisz: Gillich Bettina, Trapp Balázs

Birkózás: Sztojka Sándor, Lakatos Linda

Sakk: Zsikla Márk

A tanév végén többen sikeres nyelvvizsgát tettek:

Angol alapfokú komplex B1 szintű sikeres nyelvvizsgát tett:

Barna Sarolta, Dukai Máté, Eiler Erik, Hirsch Ádám, Horváth Domonkos, Nagy Norbert, Szabó Bendegúz, Szeg Dorottya, Tóth Ivett, Weppert Boldizsár, Zsikla Márk

Az angol nyelvi vizsgák letételét a Soltvadkert Gyermekeiért Alapítvány anyagilag is támogatta, így lehetővé téve, hogy ilyen sokan mérettessék meg magukat. 

DSDI német nyelvvizsgán sikeres B1 szintű szóbeli vizsgát tett:

Dudás Marcell, Galambos Gellért, Gillich Bettina, Kis Molnár Máté, Lenhardt Ákos, Mészáros Zsombor, Milinkó Vivien, Opauszki Tamás, Sárosdi Letti, Tumó Nina, Marosi Andrea, Szécsényi Katarina, Rádi Noémi

Német középfokú szóbeli vizsgát tett:

Schmél Vanda és Turancsik Tamara

Minden évben egy végzős tanuló nyerheti el a Kossuth-Iskola Díjat. Ezt a kitüntetést az a tanuló kaphatja meg, aki az itt eltöltött évek alatt kimagasló tanulmányi munkája mellett legeredményesebben képviselte iskolánkat a különböző versenyeken. A díj megalapítója, támogatója Dr. Pétervári Zoltán. A díjhoz még egy külön ajándék is járt, egy Ipad, melyet a Vadkert Pékség Kft. ajánlott fel. A nevelőtestület döntése alapján Gillich Bettina nyerte el a Kossuth-Iskola Díjat.

 

 

MEGOSZTÁS