Szép számmal vettek részt a mozogni vágyók a június 18-án megrendezett 5. Trizoli Jótifuti Jótékonysági futás és bringázáson. A táv a Kecskemét-Kiskőrös közti utat ölelte fel.

-Hirdetés-

A korábbi jótékonysági programokhoz hasonló volt most is az útvonal, miszerint a kerékpárosok és a futók Kecskemétről indultak, majd Ballószög, Ágasegyháza, Izsák és Páhi érintésével érkeztek a kiskőrösi célba. Aki a teljes távot teljesítette, az 57 km-t tett meg sikeresen.

A program főszervezője Kuti Zoltán elmondta, hogy a rendőrség végig biztosította a számukra a balesetmentes közlekedést és örömteli módon idén sem volt senkinek egészségügyi gondja vagy technikai problémája a kerékpárjával. Több frissítő és pihenő pontot is beiktattak az útvonal során, amely „legvidámabb” eleme a kiskőrösi István Borház volt, ahol Csengődi István szívélyes vendéglátással kedveskedett a résztvevőknek. Innen az utolsó métereket már a csapat közösen tette meg a város főteréig, ahol a Petőfi Szülőház előtt már élő térzenével várták a célba érkezőket a kiskőrösi fúvószenekar tagjai. A jótékonysági futás és kerékpározás azt a célt szolgálta, hogy hét rászoruló családnak nyújtsanak segítséget. A tervek szerint ez a program jövőre két napos lesz és a Szent Iván éjszakájához fog kapcsolódni.

Filus Tibor

 

MEGOSZTÁS