Az elmúlt szezonban újoncként szerepelt a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság keleti csoportjában a Kiskőrös LC II. csapata. Az együttes azért indult el a legalacsonyabb osztályban, hogy a kiskőrösi játékosoknak ne idegenben, más csapatokat erősítve legyen lehetősége focizni.

-Hirdetés-

Az első évad igen sikeresen zárult, hiszen a gárda a második helyen fejezte be a bajnokságot 22 mérkőzésen szerzett 19 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel, 72-25-ös gólaránnyal, 58 ponttal. A csapat edzője Rácz János elmondta, hogy az idősebb játékosok és az ifjúsági csapatból kiöregedők jó egységet alkottak. Emellett játéklehetőséget biztosítottak azon labdarúgóknak, akik sérülés után kívántak visszatérni. A bajnokság előtt mintegy 40 játékos jelezte, hogy szeretne a csapatban szerepelni. Ez a szám a bajnokság alatt 25 játékos szereplését jelentette, amiből egy 20 fős stabil keret alakult ki. A klub vezetése a bajnokság megnyerését tűzte ki célul. Az őszi szezon nagyon jól sikerült, hiszen újoncként a dobogón „teleltek”. A tél folyamán kisebb változás volt a keretben, hiszen visszatért az első csapathoz Markó Zsolt és Kriskó Tamás, valamint Sárközi Attila a tavasszal már a megyei III. osztályú gárdában szerepelt. A bajnoki címért folytatott harcban a Csólyospálos végzett az élen 3 ponttal a kiskőrösiek előtt. A csapat ősszel 2-1-re kikapott Csólyospáloson, a tavaszi visszavágón pedig hazai pályán 1-1-es döntetlent játszottak egymással, mely mérkőzés sorsdöntőnek bizonyult az aranyéremért folyó csatában. Ugyan tavasszal a kiskőrösi együttes mindössze egyetlen döntetlent játszott és a többi mérkőzését megnyerte, de ez a kiemelkedő teljesítmény sem volt elegendő a bajnoki cím megszerzéséhez. Az edző szerint nagyon szép eredmény az ezüstérem a csapattól, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a legidősebb átlagéletkorral rendelkeznek az egész mezőnyben. A sok futást a labdabirtoklással, a pontos passzokkal és a jó technikai tudással próbálták ellensúlyozni. A siker hátterében még az áll, hogy nagyon gyorsan kialakult egy igen jó csapatszellem, amelyben az idősebb játékosoknak volt vezető szerepe. A gárda az egész szezont heti 1 edzéssel játszotta végig, valamint igény szerint bárki látogathatta az első csapat foglalkozásait. Az együttes legeredményesebb játékosa Balogh Tamás volt 24 góllal, aki a bajnokság góllövőlistáján második lett. Rajta kívül még Szlovák Róbert volt igen eredményes a csapatból, aki 10 találattal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Az együttes tagjai a nyár folyamán sem állnak le teljesen, mivel heti egy alkalommal találkoznak és közösen edzenek.

MEGOSZTÁS