A megyei III. osztályban szereplő Kiskőrös LC II. csapata a nyár folyamán sem tart pihenőt. A játékosok minden héten összejönnek egy alkalommal, hogy közösen edzenek.

-Hirdetés-

A csapat edzője Rácz János elmondta, hogy a játékosok egyöntetű igénye volt a folyamatos edzéslehetőség. Ennek megfelelően a bajnoki szezonban alkalmazott módon minden héten szerdán tartanak edzést. A gárda kerete a következő évre sem változik jelentősebben és szinte ugyanazzal a játékosállománnyal fognak nekivágni az új bajnokságnak is, mint amellyel az ezüstérmet megnyerték.

Az elmúlt évben újoncként elért második helyezés ugyan nem kudarc a csapat életében, de kicsit csalódottak voltak, hogy nem tudták megszerezni a bajnoki címet. A „tanulóév” után jövőre is az első hely megszerzése a céljuk és bíznak abban, hogy egy jó felkészüléssel szép sikerekben lehet majd részük.

MEGOSZTÁS