A Soltvadkert Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület horgásztáborozási lehetőséget szervezett 7 éves kortól 14 korig a Vadkerti tónál. A Nyári Ifjúsági Horgásztábor első turnusát július 3-7-ig hirdették meg, melyen 12 gyermek vesz részt.

-Hirdetés-

A táborozáson elsősorban helyi és környékbeli fiatalok vesznek részt, de van, aki Kecskemétről érkezett. A fiatalokkal Holler Imre foglalkozik nap szinten, aki bemutatja számukra a horgászat titkait a kötésektől kezdve az etetésen át, a csalizásig.

A táborral az a célja az egyesületnek, hogy a résztvevő gyerekek természetszerető és horgászatkedvelő felnőtt emberekké váljanak. Továbbá céljuk a horgásztársadalom fiatalítása, közösségi életre való tanítása. Mindezt csodálatos környezetben, a Vadkerti-tó rendezett és tiszta vízpartján tehetik meg. A táborozás nappali képzés, minden nap 9-15 óráig tart. A program szerint a zárónapon, július 7-én pénteken, minden résztvevő gyereket és szülőket vendégül látják egy filézett halászlére. A halászlét mesterszakács készíti a helyszínen, így a halászléfőzés tudománya is elsajátítható.

MEGOSZTÁS