Idén második alkalommal került megrendezésre július 8-9-én, a Vadkerti-tó partján a Vadkerti-tó Strandfoci Kupa. Az esemény egyre nagyobb népszerűségnek örvend és idén már 10 csapat nevezett, hogy összemérje erejét a homokos játéktéren.

-Hirdetés-

A főszervező Szabadi Tamás elmondta, hogy szeretné, ha komoly hagyománya lenne ennek a nyári kupának és minden évben megrendezésre kerülne. A játéktér mérete a hivatalos előírásoknak megfelelően volt kialakítva és a játékszabályok is az országos, illetve a nemzetközi szabályokhoz igazodtak. A játékteret a kétnapos torna során folyamatosan felújították – a talajt elegyengették – a szervezők, így az nagyszerű időjárás mellett kiváló pályán focizhattak a résztvevők. A csapatok az első játéknapon két csoportban küzdöttek meg egymással, majd a vasárnap a selejtező mérkőzések után a helyosztó találkozókra került sor. Az elődöntőben és az érmes helykért folyó küzdelmek alkalmával izgalmas és színvonalas mérkőzéseket láthattak az érdeklődők, de összességében ez az egész tornára mondható. A kupát nagy csatában nyerte meg a döntőt vívó két soltvadkerti csapat közül a Foci Suli csapata a Turbo Run ellen. A találkozó 2-2-es döntetlennel zárult, mely után büntetőkkel győzött 3-1 arányban a Foci Suli csapata. A szervezők azt tervezik, hogy jövőre már női csapatokat is meghívnak az eseményre.

A kupa végeredménye:

  1. Foci Suli – Soltvadkert
  2. Turbo Run – Soltvadkert
  3. Bombers – Tiszakécske
  4. BMW Fest – Soltvadkert
  5. Log Horizon Zrt. – Kiskunhalas
  6. Bibó – Kiskunhalas
  7. Bócsa BLSE
  8. B Közép 1928 – Ferencváros
  9. Temes FC – Kiskunmajsa
  10. KLC IFI – Kiskőrös

MEGOSZTÁS