Sajnos az utóbbi években egyre kevesebb csapat szerepel a Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokságban. A csökkenő tendencia az idén is folytatódott és a tavalyi 16-ról az új szezonra 15 csapatosra fogyatkozott a küzdelemsorozat.

-Hirdetés-

A leadott nevezések után kialakult a 9 csapatos „A” és a mindössze 6 gárdát felvonultató „B” liga mezőnye. Az „A” ligában szerepel: Néró SC, Agroline, Oázis-Italdiszkont, Hufbau-Akker, Sráczok FC, Protokon, Pénzügyőr, Warriors, New Maxx-Team. A „B” ligában küzd meg egymással: Kiskunvíz, Pénzügyőr2, Békorona, Falábúak, V. I. Plast, Szupercsapat. A versenykiírás szerint az „A” ligában 9 csapat részvételével kétfordulósalapszakaszt követően rájátszás kerül megrendezésre. Az alapszakasz végén kialakuló helyezések alapján az 1-4. és az 5-8. helyezettek felső, illetve alsóházi rájátszásban versenyeznek tovább. A csapatok az egymás ellen szerzett pontjaikat, rúgott és kapott góljaikat viszik tovább. Verseny Bizottság a nevezési lapokat a rájátszás előtt lezárja. A kilencedik csapat nem játszik, ő lesz az utolsó helyezett. A „B” liga 6 csapata négyfordulós körmérkőzést játszok egymással, ami 20 játéknapot foglal magába.

Augusztus 28. Hétfő:
17.00 Agroline-New Maxx-Team
17.00 Oázis-Warriors
18.10 Sráczok FC-Protokon
18.10 Hufbau Akker-Pénzügyőr
Szabadnapos: Néró SC

Augusztus 29. Kedd:
17.00 Kiskinvíz-Pénzügyőr2
18.10 Falábúak-V. I. Plast
18.10 Békorona-Szupercsapat

Szeptember 4. Hétfő:        
16.50 Hufbau Akker-Sráczok FC
16.50 Oázis-Protokon
18.00 Agroline-Pézügyőr
18.00 Néró SC-Warriors
Szabadnapos: New Maxx Team

Szeptember 5. Kedd:
16.50 Falábúak-Szupercsapat
18.00 Kiskunvíz-Békorona
18.00 Pénzügyőr2-V. I. Plast

Filus Tibor 

 

MEGOSZTÁS