A kiskőrösi Bem DSE az idén is meghirdette nyári edzőtáborát a fiatal labdarúgók részére. A felhívás során igen nagy érdeklődés mutatkozott Kiskőrösről, valamint a környező településekről is, így túljelentkezés miatt volt, aki már nem tudott részt venni a foglalkozásokon.

-Hirdetés-

A gyermekek edzője Agócs Zoltán elmondta, hogy összesen 22 gyermek vett részt a táborozáson augusztus 21-26-ig. Az U9-U11-es korosztály tagjainak részvételével zajlottak a foglalkozások. A napi program 7,30 órakor kezdődött, amikor a Bem iskolában 9 óráig gólösszefoglalókat, labdarúgó mérkőzéseket néztek a gyermekek. Ezt követően az iskola műfüves kisméretű pályáján folyt az edzés, majd a közös ebéd után a helyi strandon fürdőztek. A nap 15,00-16,30 óráig a Szabadidő Parkban megtartott edzéssel zárult. A strandos programokban segítőként működött közre Csíkné Túróczy Anita és Vágvölgyiné Jaksa Mónika.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS