Nagy Zoltán és Rigó Mihály neve a soltvadkerti és környékbeli emberek számára összekapcsolódik a gitárzenével. Mint ahogyan életük is. Ifjú koruk óta gitároznak, 1982-től játszanak együtt. Összenőttek, mint a sziámi ikrek.

-Hirdetés-

Zoli és Misi a legendás Shadows együttest (Shadows (The Shadows) egy brit instrumentális rock együttes volt az 1950-es és 1990-es évek között.) és a hatvanas, hetvenes éveket felidéző instrumentális gitárestje zárta augusztus 31-én a Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Szabadidő Központ „Zenés nyári esték” sorozatát.

Fellépés utáni beszélgetésből tudtam meg: Az, hogy gitárosok akarnak lenni, már kora ifjúkorukban megfogalmazódott bennük.

Akkor tájt, amikor el kezdtek zenélni, – mesélte Nagy Zoltán, a gitáros műfaj tiltva volt. A táncdalfesztiválokon elhangzott zeneszámokat hallás után tanulták meg és játszották.

Korábban a gitár csupán kísérőhangszer volt egy-egy zenekarban. – avatott be Zoli. A hatvanas években jött divatba az a gitárzene, amikor csak gitárral fejezték ki a dallamokat. Ez az újítás a korábbinál is jobban inspirálta a gitártudásuk fejlesztését és még inkább vonzóvá tette a gitárt – mint hangszeres kifejezőeszközt -, mindkettőjük számára.

Zoli szerint a vendéglátózás bizonyult a legjobb iskolának. Naprakészség, felkészültség, sokféle ízlés, igény kiszolgálása volt a mindennapi feladat, ami a zene szeretetét tovább mélyítette és szakmai alázatot, igényességet formált a zenészekben.

Néhány éve forradalmi változás következett be Zoli és Misi zenei életében. Az internet lehetővé tette számunkra- mondja Zoli, hogy az eredeti előadókkal együtt játsszanak.

Így hallottuk ma is őket, mindannyiunk örömére.

Szöveg: Pájer Ildikó

MEGOSZTÁS