Sajátosan alakult az idei tanévkezdés az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola számára. Az új iskolaépület ünnepélyes átadása és birtokbavétele majd csak 2017. szeptember 4-én 17 órakor lesz, így a tanévnyitóra 2017. szeptember 1-én reggel nyolc órakor, az Izsáki Sportcsarnokban került sor. Azon a helyen, amely két éven keresztül, a nyáron már elszállított konténerekkel együtt, helyet adott az iskolának, amelytől a tanévnyitó jelenti a búcsút is.A Himnusz hangjaival kezdődött tanévnyitón Gera Árpád Zoltánné intézményvezető
köszöntötte a megjelenteket és ismertette a tanévkezdés szervezési és technikai feladatait. A 2017/18-as tanévben 430 általános és 74 művészeti iskolás fog tanulni a modern, korszerű technikával felszerelt új iskolaépületben. A tanévnyitót a leendő első osztályosok (Varga Kincső, Bóbis Réka és Bognár Zsófia, valamint a volt óvodás Csiga-csoport) versmondásai tették meghittebbé. A szociálisan rászoruló családok szorgalmas gyermekei számára kiírt „Köszönjük, Sió!”, iskolatáska pályázaton történő sikeres részvételük eredményeképp, nyolc tanuló kapott egy-egy vadonatúj iskolatáskát. A tanévnyitót osztályfőnöki órák követték.

-Hirdetés-

Az új iskolaépületbe történő beköltözésre a 2017. szeptember 5-8. között kerül sor, melyhez kérik a szülők segítségét.

-fg-

MEGOSZTÁS