Mitől szóltak ezek ilyen jól?
Mármint a jeles szerb zenész, Boban Markovic és zenekara, akik most vasárnap léptek fel Kiskőrösön a szüreti napok zárókoncertjeként. Az eső ellenére nagy számú közönség bizonyára a műfaj szeretete és a ritka esemény miatt vette fel az esőkabátot. És nem csupán a Macskajaj c. film zenéje miatt!
Tehát: a címben feltett kérdésre a válasz talán az lenne először, hogy „mert szerbek és profik”. Ez így van, de amint a közelemben álló szakemberek és zenetanárok — többek között Boldoczki Sándor és Boldoczki Róbert — megállapították, kell ide még más is.
Jó: a kiváló hangosítás, gondoltam laikusan. De már folytatták is ott mellettem, mégpedig a hangszerek elemzésével. Merthogy ez tizenkét profi zenész különleges hangszereken játszott. Az sem túlzás, ha kimondjuk: épített hangszereken! El is várható, hiszen Boban Markovic mestere a szakmának, mint ahogy az „orkestar”, azaz zenekar többi tagja is.
Na, nézzük sorra! Az ütős/ritmus szekció egy teljes dobszerkóval dolgozó dobosból, egy pergősből és egy kongásból állt. Az ő hangszereikből nem sokat láttunk, annál inkább hallottunk: különösen a kongás tett ki magáért. Na jó: a többiek is biztos leadtak pár kilót a végére…
A bal hátul játszó zenész alto-szaxofonon (ezt a lelkemre kötötték a fúvós tanár kollégák) művelte a csodát. Sok esetben dallamot játszott, másszor csak virgákat. Ne feledjük: nagyrészt egy balkáni lakodalmasnak voltunk tanúi, adott esetben latinos, rockos és más populáris beütésekkel — sőt: darabon belüli, elkülöníthető váltásokkal.
A hátteret három bariton-tenorkürtös biztosította. Ezt a végén vastagodó csőből lehet felismerni, no meg a hangjáról, ami teltebb, mint a kisebb testvér tenorkürté. Ez után tekintsünk a jobb hátul pöfögő mélybasszusra: a tubára! „Majdnem az, szól rám az egyik szakember. Ez ugyan tuba szólamot játszik, nem is akárhogy puffasztva a száját, de a hangszer neve Helikon. Így nevezzük azokat a katonazenekari használatra készült kör alakban hajlított basszus- és kontrabasszustubákat (ritka esetekben lehetnek tenortubák is), amelyeken a játékos a hangszert vállára véve, fejét középen átdugva játszhat.
És akkor nézzük meg az első fiúkat is: a kezükben leginkább trombita volt, de ennek a „német” fajtája. Ezt egy merészebben szélesedő csővég jellemzi, és a trombitánál bársonyosabb hang, amely a modernebb mechanikának is köszönhető.
Ahogy Sándor bátyánk elmondta, a koncert számára egy igazi látvány- és hangélmény volt, a magasság és a mélység együttes hangzása, benne sok, pontosan összeillesztett, apró hanggal.
A hang-kavalkád mellett nem maradt el a show: Boban Markovic viccelődött a zenésztársakkal a színpadon, adott esetben kérdés-felelet zenélésnek lehettünk tanúi. Azzal pedig, hogy énekesként is a mikrofonhoz lépett, éppen a többiek zenei tudását sikerült méltó módon kiemelnie. Elmondhatjuk, hogy a jelentős fúvószenei kultúrával megáldott Kiskőrösnek méltó ünnepe volt ez a koncert és csak remélni tudjuk, hogy továbbra is kinőnek innen elismert zenei tehetségek — mint ahogy eddig is!
Káposzta Lajos
