A cím sugallhatja ugyan, de most nem divatüzletbe megyünk, és nem is a hölgyeket mustráljuk a korzón. Sokkal inkább a saját bőrünk a téma!

-Hirdetés-

Szőlő utcai kozmetikai szalonjában kerestem fel Rákócziné Tribl Anitát, mint a szakma általam jól ismert művelőjét Soltvadkerten. Az ifjú hölgy és édesanya — ki hinné? – már 12 éve kozmetikus. Annak idején több jeles vendég kultúrházi műsoránál segített nekem — lévén még voltak ilyenek — hogy kifogástalan sminkben lépjen színpadra az illető művész, sportoló, ill. előadó.

A bőr sok mindent elárul az emberek életmódjáról. Amellett, hogy számtalan örökölt vagy hormonális probléma megmutatkozik a bőr vizsgálatakor, az is kikövetkeztethető, hogy az illető milyen táplálkozást és életmódot folytat. Az egyik nyári veszélyfaktor a túlnapozás, amely mindig hordozhat veszélyeket: a bőr kiszárad, majd ráncos, szeplős ill. májfoltos lesz. A Nap túl erős hatását egyrészt kivédhetjük naptejjel, de számos utólag felkenhető, regeneráló krém is ismert.

Aki fél a napozás káros hatásaitól, vagy éppen nem ér rá kimenni a szabadba, az nyáron is a szoláriumra esküszik. Azonban a túl sok abból is hasonló tünetekhez vezet. Anita szerint van megoldás ezekre a problémákra: az ilyenkor alkalmazott hidratáló szerek és beavatkozások visszaadhatják a bőr régi rugalmasságát és szépségét. Az AHA-savak visszaadása a legfontosabb Anita szerint.

Ha ennyi a gond a napozással, vagy a szoláriummal, akkor nem kéne hagyni az egészet és védeni magunkat a sugárzásról, ahogy csak tudjuk? — teszem fel a kérdést a csokibarna kozmetikusnőnek.

Nem, semmi esetre sem – mosolyog kedves vendéglátóm. Az így bevitt D-vitamin nélkülözhetetlen, például ezzel előzzük meg a csontritkulást. Inkább járjunk el okosan!  

Manapság egyre több férfitől is hallom, hogy rendszeresen eljár kozmetikushoz. Vajon ki miért?

Általános náluk is az arckezelés: ügyelnek a bőrükre. Aztán főleg a 30 év alatti fiatalembereknél fordul elő a szőrtelenítés, a hónaljgyantázás és a rendellenességek meggyógyítása. Ebből a korosztályból ismeretim szerint a férfiak 30-40, míg a nők mintegy 80 %-a rendszeres vendég a kozmetikákban.

Azt már gyerekkoromban megtanultam, hogy a falu egyik legfontosabb hírforrása a fodrász. Összeültek a bácsik, és osztották az észt. Itt is látom, hogy két ágy van. Na jó, váróterem, az nincs. Mi a tolerálható hírközlés, és mi nem?

Úgy látom, Anita azonnal kész a válasszal: Az arcmasszázsnál a vendég eleve nem beszélhet, és néhány más kezelésnél sem. Például ha arcvasalóval vagy maszkkal krémet juttatok be a bőrbe. Ott csend kell, esetleg halk zene szólhat. Egyébként pedig a kozmetikus (fodrász, pedikűrös, manikűrös) legfőbb ismérve a diszkréció: amit lát vagy hall, nem mondhatja tovább, hiszen az emberek bizalma törékeny. Ez vonatkozik a hírekre, betegségekre, gondokra egyaránt!

És akkor hadd kérdezzem meg: mégis mikor beszélgethet a vendég veled? Mert azt tudom, hogy szeretnek veled beszélgetni!

(Nyugtázó mosoly)

A kézápolásnál minden lehetőség megvan erre. Ilyenkor bőrradírozás, majd parafinos kezelés zajlik. Puhább és simább lesz a kéz, melyre főleg a nagyobb mezei és fizikai munkák után van szüksége az embernek. De hangsúlyozom: minden esetben törekedjünk a folyamatos bőrápolásra és megelőzésre is, melyhez számos jó készítmény áll rendelkezésre.   

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS