Mit tegyek, ha gyermekem nagyon leterhelt? Hogyan kezeljem a helyzetet, ha el van keseredve, amikor hazaér az iskolából? Szükség van-e a sok-sok különböző szakkörre? Hogyan neveljünk boldog gyermekeket? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaptak alternatív választ azok, akik ellátogattak tegnap a Fröccs Kávéházba, Vekerdy Tamás pszichológus úr előadására. Ő napjaink egyik legnépszerűbb gyermek szakpszichológusa, a magyar oktatásfejlesztés jelentős egyénisége és a képességfejlesztő iskolák elkötelezett híve.
Az alternatív iskolák prófétájaként is ismert szakember, a kreativitás és az érzelmi biztonság fontosságára hívta fel a figyelmet a konzervatív, csupán tudásanyagra épülő oktatással szemben.
Az utóbbi száz évben többet változott a világ a gyerekek körül, mint azelőtt több ezer év alatt. A család helyett az iskola vált az oktatás kizárólagos helyszínévé.
Az óvoda
Vekerdy professzor úr úgy gondolja, hogy az óvoda gyermekközpontúságának legnagyobb veszélye az, ha az óvodát az iskolai előkészítés színterének tekintik. Az óvoda az iskolára szocializál, de ezt sokan úgy értelmezik, hogy előkészít, holott ebben az életkorban a játék a legfejlesztőbb tevékenység. Nem az irányított játék, nem a fejlesztő játék, nem a játékos tanulás. A szabad játék: labdával, sárral, vödörrel. Az óvoda feladata az, hogy érzelmi biztonság nyújtson, testi-lelki ápolást és, hogy teret adjon a játékra, hiszen a gyerekek, a külvilágról nyert benyomásaikat belső képekké alakítják, és ezt vetítik ki. A pszichológia ezt elaborációnak nevezi. A másik ilyen pillér a mese.
„Azok a gyerekek, akiknek rendszeresen mesélnek otthon – és a rendszeres mesélés mindennapos mesélést jelent! – másfél évvel előzik meg nyelvi fejlettség szempontjából mesét nem, vagy alig hallgató kortársaikat.” – mesélte a szakember.
Az óvoda gyermekközpontúságának lényege, hogy nem akar semmit ráerőltetni a gyerekre, azzal közvetít ismereteket a világról, hogy válaszol a gyerek kérdéseire. Az ilyen óvodai programok a legutolsó helyre teszik az óvodai tevékenységek közt a tanulást, és azt mondják, hogy az óvodai tanulás formája a spontán utánzás, ezért kell jó példával előjárni mind a szülőknek, mind a pedagógusoknak.
Az iskola
„Újabban azt halljuk, hogy első osztály végére, már írnak, olvasnak a gyerekek. A magyar iskolának fogalma sincs a tehetségről, azt hiszik, hogy mindenki ugyanaz, egyforma, de ez dilettáns, embertelen dolog. Az iskola első két évében tehát már nincs gyermekközpontúság. Jól érzékelhető ez az írás-olvasás elhibázott tanításában, az írás-olvasás megtanulásának értelmetlen siettetésében. Sokan nem tudják, hogy készségeket nem lehet sietve fejleszteni.”
Vekerdy Tamás egyik kedvenc példája a mai írásoktatási módszer. A régi tanítónénik ösztönösen alkalmazott módszere még az volt, hogy a gyereket arra bátorították, otthon a földre terített újságpapíron kerekítse a betűket, minél nagyobbakat, minél vastagabb ceruzával.
A Funkcionális Anatómiai Intézet kutatói, akik a kéz-agy beidegződéssel foglalkoznak, megerősítették, hogy az iskoláskorú, első osztályos gyerekek keze anatómiailag még nem alkalmas arra, hogy a gyakorlófüzet apró sorai közé írjanak. A finom mozgáskoordinációt pontosan az a gyakorlat segíti kialakítani, amit a régi módszer írt elő és ezt akkoriban a tanítók ösztönösen tudták. Ma már tudja ezt a tudomány is. Most mégis valami egészen mást csinál az oktatási rendszer. A mai iskolák szorongó gyerekeket nevelnek, szorongó gyerekekből szorongó felnőttek lesznek, a szorongás pedig megakadályozza, hogy képességeik maximális fokán teljesítsenek. A kreativitás oldaná a feszültséget.
Vekerdy úr szerint a magyar iskolarendszer nincs tekintettel a diákok életkorára.
„1905-ben azt is tudták, hogy a kamaszkorban nem szabad a gyerekeket terhelni, hiszen élettani eredetű fáradtságban szenvednek – a mai iskolarendszer erre nincs tekintettel, pont abban a korban követel maximumot a gyerektől, amikor ők arra fizikailag nem képesek.”
Már a kilencvenes évek elején, lezajlottak azok a vizsgálatok, amelyek kimutatták, hogy a megszerzett tudásanyag 91%-át még a legjobb tanulók is elfelejtik. Az emberek átlagosan az iskolában tanultak, mindössze 9%-ára emlékeznek úgy, hogy azt alkalmazni tudják. „Mégis, miért van ez? A felejtés árára tanulunk!?” -tette fel a kérdést.
Az a tanulság, hogy a tananyag mennyisége túl nagy, ahhoz hogy egy átlagos gyermek teljesíteni tudja. Az iskolarendszer elfelejti milyen a gyerek. A jól megválogatott, kevés információ orientál, a későbbiekben is nyitottá tesz, de az óriási információözön kioltja az érdeklődést.
Az érzelmi intelligencia fontossága
A mai tudomány szerint, 8-11 fajta intelligencia létezik. Az iskola ebből csak egyetlen egyet ismer: az értelmi intelligenciát. A pszichológus, író szerint, az érzelmi intelligencia sokkal fontosabb a későbbi boldogulásban, mint az értelmi intelligencia. A gyereknek az érzelmi biztonságot kell megadni, nem pedig a tanulásba hajszolni. Vekerdy ugyanakkor megemlítette azt is, hogy szerinte nem csak a gyerek boldogsága fontos, a szülő elégedettsége épp annyira számít:
„Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. Gyereket nevelni iszonyatosan fárasztó, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma. Régen, a hagyományos családokban több generáció élt együtt, így mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy aztán egy boldog anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen vagy hogy jól álljon a függöny. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik.
Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba belebolondolunk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk olyan szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek.”– javasolta.
A kreativitás fejleszt
A kreativitás, divergens gondolkodás, mely ezerfelé szalad, asszociál, keresi az utakat.
A hagyományos iskola ezzel szemben a konvergens gondolkodást szereti, azt bátorítja, azt emeli fel.
„Mivel az iskolai eredmény nem korrelál az életben elért sikerekkel, miért is hajtjuk a gyereket, hogy jó tanuló legyen? Ha már az iskola teljesítménycentrikus, ne követeljünk tőle mi is teljesítményt, ne kínozzuk otthon gyakorlással, ehelyett nyújtsunk érzelmi biztonságot számára.”– többször is hangsúlyozta.
A gyereknek ne a képernyő legyen a társa!
Kutatások bizonyítják, hogy a televízió károsan hat a gyerekekre, olyan, mint az agymosás, megváltoztatja ugyanis az agy elektromos struktúráit. Vagyis nem lesznek belőle olyan maradandó belső emlékképei, amelyek az én azonosságát segíthetik. Másrészt nem tudnak különbséget tenni a külső és belső képek között.
„A legjobb megoldás az, ha a szülő limitálja a kütyük, így a televízió, számítógép, mobiltelefon használatát. Éppen azért, hogy a kisgyerekek megtanulják: felhasználói legyenek ezeknek a dolgoknak, ahelyett, hogy ezek a szerkezetek uralkodjanak felettük. Ehhez legjobb a közösen kiválasztott tartalom, meghatározott időben valamelyik szülővel együtt, hogy ha kérdése van, vagy megijed, legyen ott a felnőtt, aki segít és biztonságot jelent. A képernyő előtt ülő gyereknek nincs módja a mozgásra, ami agresszióhoz és beszédzavarokhoz is vezethet. Megoldás lehet erre az élménypedagógia, hisz örömélmény nélkül nincs hatékony tanulás. A Szegedi Rendőr Főkapitányság munkatársai jöttek rá arra, hogyha élményközpontú a tanulás, akkor csökken a bűnelkövetések száma. Persze, mesélni még ennél is jobb, a hallott mesével indul ugyanis az olvasóvá nevelés, ami a gyerekek fantáziáját, kreativitását mindennél jobban fejleszti.”– tanácsolta az író.
Rendszeresen járja az országot, könyveket ír és hirdeti, hogyan lehetnének boldogabbak, sikeresebb, egészségesebbek az iskolás gyerekek. A gyermekközpontúságot, a személyiség fejlődéséhez igazodó oktatást hirdeti, munkájával a magyar gyerekek tanulásának hatékonyságáért küzd. Köszönjük, hogy előadásával minket is megtisztelt.
Kutyifa Ilona
Fotó: Orcsik Zalán
