Sajnáljuk, hogy az összefoglaló késve került fel, de kisebb technikai problémánk adódott, melyet csak most sikerült korrigálnunk. Köszönjük megértésüket! 

-Hirdetés-

A Mária-napi Búcsú, Akasztó legnagyobb ünnepe. Hagyománya több mint kétszáz éves múltra tekint vissza. A három napos rendezvény minden korosztály számára színes programokat kínál. Többek között koncertekkel, hagyományőrző programokkal, felvonulásokkal és tűzijátékkal próbálnak meg évről évre minél több embert becsalogatni a Búcsúra.

A pénteki programok Endrődiné Sámel Zsuzsa keramikus kiállításával és Tóth György fotókiállításával kezdődtek 18 órakor.  A kiállítás megnyitón Suhajda Antal polgármester úr mondott beszédet.
A 15 éves Zöldkereszt Rock Band szülinapi bulija este 19 órakor vette kezdetét a Főtéren felállított nagyszínpadon. A fiúk általában klubokban, motoros találkozókon lépnek fel, ahol magyar feldolgozásokat játszanak. 21:30-tól az Ismerős Arcok zenés fellépése színesítette az első nap kulturális eseményeit.
Szombat reggel zenével ébresztették a falu apraját-nagyját a Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai. 11 órától a Főtéren az erőembereké volt a szerep.
Ezzel egyidőben Újvári Benjáminné Sztraka Zsuzsanna “Életem versekben és képekben” című kiállítását is bárki megtekinthette a Könyvtárban.  A lovas felvonulókat finom ebéddel várták a Piactérnél. Ezt követően, 13 órától kezdetét vette a főzőverseny, melynek a Gasztronómiai piknik fantázianevet adták a szervezők.
14 órakor a falu polgármestere: Suhajda Antal nyitotta meg az Akasztói Szüreti Mulatságokat, majd Font Sándor országgyűlési képviselő úr is köszöntötte az akasztóiakat. Ebből az alkalomból színpadra lépett: az Akasztói Vízkereszt Citerazenekar, a Sárfehér Néptáncegyüttes és a Szlovák Nemzetiségi Népdalkör és Citerazenekar. 
A kulturális programok sora, a szüreti felvonulással folytatódott, majd a Pedrofon rock zenekar fellépésével. A számos zenés fellépés mellett, táncból sem volt hiány. Geiger Vivien-Szabó Barnabás, Geiger Zsanett-Drahos Gergő társastánc bemutatója színesítette a délutánt. A testvértelepülések vezetői is köszöntötték a rendezvényen megjelenteket.   Hogy a szakácsoknak ne kelljen tovább izgulniuk, 18 órakor a zsűri eredményt hirdetett. 
A késő délután: zenés áhítattal, a Vízkereszt Citerazenekar és az Izsáki Néptáncegyüttes fellépésével folytatódott. 
19 órától végre kezdetét vette a várva várt Szüreti Vigadalom. Rózsás Viktória, Matyi és a Hegedűs, Nádas Anti és Szekeres Misi – megjelenésükkel emelték a mulatság fényét. Természetesen a tűzijáték sem maradhatott el, megkoronázva ezzel ezt a háromnapos rendezvényt. 
A vasárnapi nap ünnepi szentmisével kezdődött, majd a Katolikus Templomból körmenettel folytatódott. Ezen a napon pezsdült fel igazán a motoros élet is. A múlt heti kiskőrösi  VII. Veterán Jármű randi után, most Akasztón folytatódott a kétkerekűek találkozója. A szervezők 11 órára várták a gépcsodákkal érkezőket a Faluház előtti térre.
A motorokkal nem csak felvonulni érkeztek ide a résztvevők, hisz lehetőségük volt benevezni járműveiket szépségversenyre is. A szépségversenyen több kategóriában hirdettek eredményt.
A motoros felvonulás előtt Kiss István plébános a helyszínen megáldotta a motorosokat, ezt követően, 16:30-tól kezdetét vette a felvonulás. Az Akasztói Faluháztól indultak és egy jó nagy kört tettek meg, Csengődöt- Tabdit- majd Kiskőröst is érintve érkeztek vissza az Akasztói Faluházhoz. A rendőrségi felvezetéssel induló felvonuláson több száz motoros vett részt, a konvoj majdnem meghaladta az egy kilométert! 
A díjátadás után nemsokkal kezdetét vette az Varga Róbert – kaszkadőr showja.
A rendezvényt az Akasztói Lánglovagok látványos bemutatója tette még színesebbé.
Kiegészítő és ingyenes programokkal: “Akasztói ízvilág” – helyi termékek kóstolójával, borutcával, színes vásári kavalkáddal és sok minden mással várták a Mária Napi Búcsúra ellátogatókat.
A zene, az utolsó nap sem hiányozhatott. Szőke Richárd és Szőke Diána – könnyűzenei műsora, majd 18 órától az Irigy Hónaljmirigy szórakoztatta a vendégeket. 

Vasárnap estére nem is maradt más, mint pihenés, és sátorbontás. 

Várjuk jövőre a folytatást!

Fotó:Páka Lajos 

MEGOSZTÁS