Idén, szeptember utolsó előtti hetében rendezték meg a Kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnáziumban az elsősök -azaz a gólyák- beavatását. Erre a hétre minden végzős, vagyis béka választott maga mellé egy gólyát. A kisgólyák feladata az volt, hogy végzős békáik kívánságainak eleget tegyenek. Emellett minden nap a 15 perces nagyszünetekben különböző feladatokat kellett végrehajtaniuk a kisgólyáknak az iskola udvarán.
A hét zárásaként pénteken egy nagy gólyaavatást rendeztek a végzősök, a Művelődési ház előtti Petőfi Sándor téren. Minden gólyaosztálynak elő kellett adnia egy gólyatáncot, a végzős békaosztályaik által választott zeneszámra. A táncprodukciókon kívül, 4 feladatban kellett versenyezniük a békáknak. Ilyen volt a zsákban futás, miközben egy társ segített a versenyzőnek megtalálni a helyes irányt, fánk evés kéz nélkül, egymás talicskában fuvarozása és egy zsákban két láb, mely során egy zsákba kellett rakni két embernek egy-egy lábát és úgy menni egy kört a megadott hosszon.
A beavatáson a zsűri pontozta a táncprodukciókat és a feladatok végrehajtását is.
A következő végeredmény született:
1.helyezett: 7.A
2.helyezett: 9.D
3.helyezett: 9.Sz
4.helyezett: 9.C

-Hirdetés-

Fotó:Sz.Á. 

MEGOSZTÁS