A megyei I. osztályban szereplő Soltvadkerti TE női kézilabda csapata több hetes nyári felkészülés után várta a bajnokság első fordulóját. Az elmúlt évben dobogós gárda együtt maradt, így a lányok szinte teljes egészében a tavalyi kerettel vágtak neki az új szezonnak.

-Hirdetés-

Az edző maradt Takács Bernadett, akinek az irányításával az idén is a dobogós helyek valamelyikének megszerzését tűzték ki célul. A lányok a bajnoki nyitányon, hazai pályán fogadták a Tiszakécske együttesét, akik ellen 32-14-re (17-7) nyertek: Szűcs V. – Rózsa, Szentpéteri 6, Egédi 6, Holczimmer 2, Korsós A. 3, Lőrincz 8. Csere: Szűcs I. (k), Kiss E. 6, Kotroozó, Nagy N., Papp, Tasnádi 1, Trsztyinszki.

Edző: Takács Bernadett. A vadkertiek már a mérkőzés elején többgólos előnyre tettek szert. Az első félidő végére már jelentős különbség alakult ki a két gárda között, ami után már csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban nyernek a hazaiak. Helyenként közönségszórakoztató játékkal és szép gólokat szerezve nyertek ilyen nagy arányban is megérdemelten a soltvadkertiek. Nagyszerű kezdés volt ez a lányok számára a 11 csapatos új bajnoki szezonban.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS