A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrös LC II. csapata a tavalyi évhez hasonlóan az idei szezonban is a dobogóért küzdő együttesek közé tartozik. A fiúk hét mérkőzésen vannak túl és még veretlenek.

-Hirdetés-

Az együttes a 9. fordulóban hazai pályán fogadta az eddig mindössze egyetlen pontot szerző Csengőd csapatát, akik ellen 5-2-re (1-2) nyertek: Mlinkó – Rumán, Pásztor (Polyák), Sárközi, Pecznyik, Kovács G. (Szentpéteri), Ribánszki (Gyurián), Molnár (Mokrickij), Kriskó, Rózsavölgyi (Sárdi), Balogh T. Edző: Rácz János. A találkozó kiskőrösi támadással indult és a hazaiak már el első támadásukból gólt lőttek Balogh Tamás révén. A folytatásban kiegyenlített mezőnyjáték folyt, mely során a csengődi kontratámadásokban volt több veszély. A vendégek az 5. percben egyenlítettek, miután Mlinkó Csaba óriási hibát vétve odapasszolta a labdát Supka Alexandernek, aki azt a hálóba lőtte (1-1). A 41. percben aztán egy újabb nagy védelmi hibát követően Biber Tamás a vezetést is megszerezte a csengődieknek (1-2). A szünetben Rácz János edző 5 játékost cserélt be, hogy felfrissítse az „álmosan” focizó hazaiakat. A friss emberek új lendületet hoztak és a második félidőben a kiskőrösiek megfordították a mérkőzés állását Pecznyik Gábor, Polyák Gergely, Sárdi János és Mokrickij Viktor góljaival. A második játékrészben nyújtott teljesítményével megérdemelten nyert a kiskőrösi csapat 5-2-re.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS