Theisz Dóra pszichológusnő harag-, düh- és indulatkezelésről tartott előadást
2017. 10.10-én. Az előadás a kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda társszervezésében és támogatásával valósult meg az Egészségfejlesztési Irodában. Ahogyan az Így neveld a sárkányodat c. film is bemutatja, ha nem támadólag közelítünk a sárkány felé, akkor meg tudjuk szelídíteni.

-Hirdetés-

Indulatainkkal nézeteltéréseket és háborúkat indíthatunk el, de pozitív kezelésével pozitív motiváló erő és védőerő is lehet számunkra.

Haragunkat, dühünket nem elnyomni kell, s nem is kiélni másokon. Ha nem vesszük a kezünkbe érzelmeink velünk született erejének irányítását, akkor ez az erő kikezdi egészségünket (alvászavar, depresszió, rákos megbetegedések).

Nincs azzal baj, ha dühösek vagyunk, de ne ártsunk se magunknak, se másoknak. Ne tegyünk kárt a környezetünkben, és beszéljünk indulatainkról.

Ha gyermekkorban nem tanítjuk meg csemetéinket érzelmeik kezelésére, akkor felnőttkorban sem tudnak velük mit kezdeni.

  • Figyeljünk rájuk, hallgassuk meg őket, hisz sokszor a meghallgatás már maga a gyógyír.
  • Használjuk szeretettel az együttérzést kifejező szócskákat: „Nahát?”, „Tényleg?”, „Értem.”, „Hm.”
  • Kisgyermekeinkkel juttassuk kifejezésre, mit éreznek: rajz, papírtépés, gyurmázás, bábozás. Egy kis séta vagy mozgás a szabadban képes elterelni a problémákról a figyelmet.
  • Kisgyermekeink érzéseit sugározzuk vissza feléjük. „Most mérges vagy?” „Ez biztosan nagyon fájhatott neked.”
  • Amikor gyermekeink összevesznek, hallgassuk meg mindkét felet. Tükrözzük vissza a hallottakat ítélkezés nélkül. Keressünk közösen megoldást. Vagy ha szükséges, biztosítsunk számunkra teret és időt a megnyugváshoz.
  • Kamasz gyerekeinkkel sem nehéz a kommunikáció, ha meghallgatjuk őket. Ne értékeljük véleményüket, ne prédikáljunk nekik. Egy jó beszélgetés (meghallgatás) végére sokszor maguk fedezik fel gondolatmenetük, ötletük, cselekedetük jó vagy rossz voltát.

A gyermekek a szülő segítségét kérik, mikor igazságtételre van szükségük egy vita vagy veszekedés közepette. Felnőtteknél a metódus ugyanez, csak ők a bíróságtól várják az ítéletet. Ha nem tanítjuk meg gyermekeinknek az indulatkezelési eszközöket, felnőttkorban visszaköszön a hiányuk. Amerikában már szakkifejezés él arra, amikor férjek bármilyen jelzés nélkül elfutnak otthonról (runaway husband), mert nem tudják kezelni a fellépő nehézségeket, a bennük felgyülemlő indulatokat.

A párnak saját érzelmi bankbetétjét kell növelnie: nem szabad engedni, hogy az évek és a mindennapok ellaposítsák a kapcsolatot. Sok közös élményt kell felhalmozni. Érdeklődnünk kell egymás iránt. Nyílt kérdésekkel kell beszélgetni, melyekre a felelet nem csupán igen/nemből áll. Össze kell írnunk párunk jó tulajdonságait is. Ezek által épül és erősödik a két fél közötti bizalomkapocs. Ezekhez tudunk visszanyúlni nehézségekben, konfliktushelyzetekben.

A konfliktusok 69%-a megoldhatatlan, így azokra időt és energiát ne pazaroljunk. Amit meg tudunk oldani, azért tegyünk. Amit nem, azokban ne igyekezzünk társunkat minden áron megváltoztatni.

Panaszkodjunk („Rosszul esett, hogy megígérted, de elfelejtetted…”), de ne vádaskodjunk („Tudtam, hogy nem lehet rád számítani!”). Én-közléseket alkalmazzunk: „Szeretném, ha meghallgatnál.”, ahelyett, hogy „Sose figyelsz rám!”

A sikeres párok egy konfliktusban javítási kísérleteket is tesznek: „Ezt szeretném visszaszívni”. „Nagyon felindult voltam, ne haragudj.”, „Tartsunk egy kis szünetet.”, stb.

Ha felindultságunkban pulzusszámunk eléri a 100-at, szünetet kell tartani. Ilyen érzelmi- és fizikai állapotban agyunk bizonyos területei nem elérhetőek. A megoldás érdekében ilyenkor min. 20perc szünetet kell tartanunk.

A konfliktusban kompromisszumot kell keresni, nem azt, kinek legyen igaza. Ne hatalmi harccá váljon a konfliktus, hanem motiváló erő legyen arra, hogy közösen ötleteljünk a mindkettőnk számára jó megoldásról.

Következő alkalom: 2017. november 21. 17:00 Egészségfejlesztési Iroda. Vendégük Horváth Gábor addiktológus lesz. Téma a pénzkezelés. Szeretettel várnak minden érdeklődőt! 

K.N. 

MEGOSZTÁS