Izsák és Környéke Erdélyi Magyarok Egyesülete (IKEM) szervezett megemlékezést 2017. október 13-án – az 1921-es Velencei egyezmény évfordulója alkalmából – az izsáki református templomkertben lévő, az IKEM kezdeményezésére és támogatásával 2011-ben felállított, a Sopronért és az Őrvidékért harcolóknak emléket állító Lajtabánság emlékműnél.

-Hirdetés-

A Himnusz eléneklésével kezdődött megemlékezésen Nagy Árpád református lelkész, a 96 évvel ezelőtt történt eseményeket méltató beszédében kiemelte, hogy sohasem ült volna tárgyalóasztalhoz magyar-osztrák határmegállapító bizottság, ha az egyszerű magyar emberek nem tették volna azt, amit a haza megkövetel tőlük. A Rongyos Gárda katonai akciójának hatására kikényszerített népszavazás eredményeképp, Sopron és környéke megmaradhatott csonka hazánk határain belül. A megemlékezés egyrészt tisztelgés az egykori hősök és vértanúk előtt, másrészt a ma emberét is emlékeztesse arra, mindenkor tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy az igazság végül is elnyerje a maga helyét.

A tiszteletadást jelképező koszorúk elhelyezése után a Székely Himnusz hangjaival zárult a megemlékezés.

-fg-

MEGOSZTÁS