A Magyar Lovas Szövetség Távlovagló és Távhajtó Szakága 2017. október 14-én, Izsákon rendezte meg az OB.2 Távlovagló és Távhajtó verseny záró fordulóját. A négy fordulóból álló versenysorozat első versenyét is Izsákon rendezték, amit akkor szinte elmosott az eső. Most viszont, a gyönyörű őszi időjárás kedvező körülményeket teremtett a IV. Kolon Kupa távlovas versenyhez. Turcsán István versenyigazgató elégedetten állapította meg, hogy minden elemében sikerült olyan versenyt rendezni, ahol a lovasok, a lovak és a nézők is jól érezhették magukat. A Kolon-tótól nyugatra, a Kiskunsági Nemzeti Park törzsterületének határa mentén kijelölt útvonal elnyerte a résztvevő lovasok tetszését.

-Hirdetés-

A versenykiírásnak megfelelően zajló versenyen rekordszámú távlovas állt rajthoz: 80 km-en távlovas 8 fő, 40 km-en távhajtó 4 fő és távlovas 12 fő, a 20 km-es amatőr „Betyár futamon” 9 fő. Továbbá, a 2 km-es „Gyermek futamon” 2 fő képviselte a legfiatalabb korosztályt.A verseny befejezését követően a mostani, IV. Kolon Kupa versenyen elért eredmények alapján kaptak díjazást a távlovasok és távhajtók. Az OB.2 Távlovagló és Távhajtó verseny négy fordulója után szerzett pontszámok alapján járó díjazást, a jövő hónapban, az Évadzáró Bajnokavatón, ünnepélyes keretek között fogják megkapni az OB.1 és OB.2 versenyzői.

További információ a versenyekről a honlapon: http://tavlovasok.hu/index.php

-fg-

MEGOSZTÁS