— A kosárfonó történetei
Sokféleképpen végig lehet nézni a járókelőkön egy adott település utcáin. Van, aki az öltözködés után ítéli meg a szembejövőket. Aztán lehet életkor, szépség és tekintet alapján „válogatni”. Ez utóbbi elv akár tovább is mehet egy beszélgetés felé: csak legyen hol elkezdeni! Különleges élmény az, amikor régi történetek, mi több: tudásanyag tárul fel egy-egy ilyen találkozás során. Természetesen nem mindig adódik erre lehetőség, de gondoljunk csak a Művészetek Völgyére, egy-egy kézműves napra, vagy egy kötetlen falusi majálisra! A mesterségek jeles képviselői ott biztos megszólíthatók.
Soltvadkerten él még néhány olyan régi szakma, melynek művelői hajdan sokkal többen voltak, mint manapság. Ilyen például a kosárfonás. Az egyik ma is tevékeny kosárfonó a Bercsényi utcában lakó Gyuricza József.
Egyre ritkábban látni az utcán, és a templomban is. — Nincs már olyan jól — jött a hír róla. Úgyhogy elmentem hozzá.
Természetesen megkértem, hadd fotózzuk le kosárfonás közben, ha még vállal ilyesmit. Vállalta.
Amíg az idős mesterember komótosan dolgozott. A munka különböző fázisai, a vesszőket hajlító kéz és a mesélő ember arca mind-mind kiváló fotótéma — legfeljebb nem mindenki tudja. Közben lelkesen kérdezgettem Józsi bácsit a régi dolgokról.
- Ki volt a mestere, akitől elleste a fogásokat?
Iskolás koromban tanultam mindent apámtól. Őt is Józsefnek hívták, sokan még emlékeznek rá, a Bartók Béla utcában laktunk. Tőle örököltem ezt a kosaras padot, amely 1933-ban készített. Ez végül is egy lejtős deszka, amire a megfonandó kosarat rögzítem és így éppen kézre áll. Úgy adták át a szülők a hitet, a tudást és az emberséget.
Csináltunk mi mindenféle kosarat, amit csak kértek. Persze akkor nem volt műanyag edény, csak fateknő, kád vagy a vesszőkosár. Akkor hat kosárfonó élt a faluban, de mind ebből a munkából.
- Mi a munka menete?
Kezdem úgy, hogy a fűzfavesszőt ősszel kell szedni a téli munkához, amint lehullott a levele. Ha későn szedik le, pláne tavasszal, akkor be kell áztatni. Régen elástuk és locsoltuk. Most csak kiraktam az esőre, abból jelenleg éppen van elég. Előfordul aztán az is, hogy díszfonatot készítek. Ennek előtte leszedem a kérgét, így lesz fehér a színe.
- Ma milyen igények vannak? Miket kérnek az emberek?
Amit nagyon szeretnek, az a szennyeskosár. Nagy munka, rámegy egy napom is. Barátoknak, ismerősöknek szívesen megcsinálom, de olyan is kér, aki nem érdemli meg. Előfordul, hogy ilyen nagy kosárhoz nincs is már elég vesszőm, mert nem úgy számítom a tél elején. Keresett még a karkosár is, piacra vagy meggyet szedni, de a krumpli szedő kosárra is gyakran szükség van.
- Régebben miket font még?
Rengeteg demizsont készítettem egy időben. A szépen körülfont üveg nagy érték volt, abban vitték, vagy küldték ajándékba a bort. Ma ezt már felváltotta a műanyag ballon. Könnyebb ugyan, de hogy néz ki? Az ember szinte szégyelli benne odaadni a bort, pláne ha már ütött-kopott, vagy sáros. A demizsonból viszont tölteni is lehet a pohárba, mert szép! Sok helyen használtak szalmáskosarat. Ebben hordták be a jószág elé a szalmát az istállóba, mert a villával szétszóródott útközben. Aztán ahogy gép bálázta a szalmát, már be lehetett vinni a bálamadzagnál fogva a szalmát, és eltűnt a szalmáskosár. Illetve egyre kevesebb a jószág is…
- Mi volt az igazi szép munka, a kihívás egy kosárfonó számára?
Amikor bejött egy-egy tanyasi gazda, és fonott kocsicserényt rendelt. Ahhoz nagyon kellett érteni, jó hosszú vesszőkből fontuk erősre és tartósra. Elvégre egy egész család rázkódott benne és 2 ló húzta-vonta. Ilyet ma már csak a múzeumokban látni, a közúton nem.
Sokáig beszélgettünk még Józsi bácsival. Csak úgy, a munkáról, a régi vadkertiekről, a tanítókról, akik fontosnak tartották, hogy a gyerekek értsenek a gyakorlati dolgokhoz is. Internet nem volt ugyan, de mégis tudtak egymás gondjáról-bajáról az emberek. A település központja a templom volt, aztán utána rögtön a kocsma. Ma már se kocsma, se templom. Meg talán nagyon központ sem. Mindenki bezárkózva éli világát. Pedig milyen jó is volna együtt vesszőkosarat készíteni!
Ifj. Káposzta Lajos
