Milyen lehet-e egy 1620-ban, magyar nyelven íródott útleírás alapján, az akkori utazó nyomát nagyjainkban végigkövetni? Négyszáz év múltán a nagy utazó, református lelkész Szepsi Csombor Márton (1595–1622) nyomába eredt Móser Zoltán fotóművész és Szalai Attila újságíró, politológus. Emlékkötetüket Polonica varietas címmel 2016-ban jelentették meg, amelyben végigjárják az első magyar nyelvű útirajz szerzőjének lengyelországi útjait.
A kérdésre adható választ Szalai Attila osztotta meg az érdeklődő hallgatósággal 2017. október 28-án, az izsáki református gyülekezeti házban, az Izsák és Környéke Erdélyi Magyarok Egyesülete (IKEM) szervezte „művelődéstörténeti utazáson”.
Szepsi Csombor Márton, kíváncsiság által hajtatva, 21 éves korában indult el két és féléves európai bolyongásaira. Hazatérése után, a megszerzett tapasztalatait adta közre Europica varietas (A változatos Európa) címmel, anekdotákkal fűszerezett történetmeséléssel, amellyel bemutatja a korabeli emberek hétköznapjait, szokásait. Művét különösen értékessé teszi, hogy magyar viszonyokra való hivatkozással mondja el tapasztalatait.
A magyar nyelv értékének köszönhetően, a négyszáz évvel ezelőtt íródott útikönyv mai is érthető, élvezetes olvasmány. Természetesen az eredeti nyomtatott szöveg alkalmazott betűtípusai és az egyes szavak eltérő írásmódja jelent némi nehézséget, de az 1943-ban megjelent jegyzetekkel ellátott kiadás ebben is segít.
Végigjárva Szepsi Csombor Márton Lengyelországi útját, Szalai Attila ugyanazokról a helyekről készített esszéket, amelyeket Móser Zoltán „fotófestményei” egészítettek ki, így rögzítetve, hogy mi maradt, mi lett a magyar utazó által felkeresett és megörökített helyszínekből.
A legszembetűnőbb és egyben a legfelemelőbb tapasztalat volt ebben a munkában, hogy az útikönyv szinte minden egyes helyszíne tartalmaz valamilyen magyar vonatkozást. Bizonyságul annak, hogy a történelem során ezer szállal kapcsolódtunk nemcsak Lengyelországhoz, hanem Európához is, és „ha a gyökereinket keressük, ritkán érdemes miatta a világ másik végére vándorolnunk. Legtöbbször elegendő, ha szomszédolunk egy jóízűt.”
A jó hangulatú, lebilincselő beszélgetést követően lehetőség volt a Polonica Varietas, magyar-lengyel kétnyelvű, dekoratív emlékkönyv megvásárlására, melyet a szerző dedikált.
-fg-
