Az izsáki Vino étterem pincéjében már régebben is voltak zenekari koncertek, a változás mégis jelentős. Egyrészt teljes felújításra került a hang és fénytechnika, ami profibb hangzást és megjelenést biztosít az itt fellépőknek, megkönnyítve ezzel a zenekarok dolgát, mert csak a hangszereket kell hozniuk. Másrészt, Prikkel László ügyvezető szándéka szerint, a ZÖREY klub ősztől-tavaszig, heti-kétheti rendszerességgel lehetőséget ad élő zenét játszó zenekarok fellépésére.A tervek szerint, a különböző zenei ízlést – underground, blues, country, folk – képviselő zenekarok mellett, tematikus estekre is sor kerülne. Ezeken az eseteken, elsősorban a fiatalok számára, mutatnák be egy-egy korszak zenei hangzásvilágát, illetve emlékeznének meg régi, nagy – magyar és külföldi – előadókról. A zenehallgatás mellett természetesen az étterem széles étel és italkínálata is a rendelkezésre áll, lehetőséget adva az igényes kikapcsolódásra, szórakozásra a vendégek számára.

-Hirdetés-

A megnyitó alakalmával, 2017. november 4-én 21 órától, az elsőként fellépő Ripoff Raskolnikov és zenekarát a Dumbfound zenekar követte.

Ripoff Raskolnikov, eredeti nevén Ludwig (Lutz) Knoglinger osztrák énekes-dalszerző, gitáros, „tiszteletbeli magyar” blues zenész. Az 1970-es évek végén egy aktuális, intenzív olvasási élménye hatására választotta művésznévnek Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés regénye főhősének nevét. Akkortájt alakította ki ikonikussá vált színpadi megjelenését is: a fekete, csíkos zakót piros rózsa kitűzővel, trikóval és kalappal.

1987 novemberében, baráti meghívásra látogatott el először zenekarával Magyarországra, ahol a kezdetekben fellépéseit kétségtelenül egyfajta egzotikum iránti vonzalom vezérelte, de – mint nyilatkozta – „lélekben leginkább magyar”; itt valóban értik, és többre értékelik őt, mint hazájában. Noha osztrák állampolgár s állandó lakhelye Grazban van, idejének nagy részét Magyarországon tölti, itt vásárolt paraszt-házában szeret feltöltődni, fellépéseinek többségét itt adja, és megtanult magyarul is. Létrehozta a Ripoff Raskolnikov Band-et, melynek tagjai rajta kívül: Nagy Szabolcs (zongora), Gyenge Lajos (dob) és Varga „Laca” László (basszusgitár), akit az izsáki fellépésen Herr Attila helyettesített.

Ripoff Raskolnikov számára a blues egy életérzés, egyfajta szenvedély, ami független a zenei formátumoktól. Olyan profizmussal adta elő számait, hogy lehethetetlen nem figyelni rá. A ZÖREY-ben is teljesen elvarázsolta a hallgatóságot.

A Dumbfound zenekar tagjai a „szomszédból valók”, hiszen székhelyük Tass, Kunszentmiklós, és Szalkszentmárton. Valamennyien amatőrök, akik munkájuk mellett zenélnek. Saját stílus besorolásuk szerint „mulatós rockot” játszanak. Táncoltatni és mulattatni szeretik az embereket, leginkább a mindenki által ismert, magyar és külföldi zenekaroktól populáris rock számokat adnak elő.

A már tíz éve változatlan – Kácser László (basszus gitár), Nagy András (gitár), Németh Ádám (gitár), Pócs Márton (dob), és Szilágyi András (ének) – felállásban játszó együttes ezúttal is a tőlük megszokott, igazi rockos bulit hozott össze.

A koncerteken részt vevő vendégek és a fellépő zenekarok visszajelzése alapján, a pinceklub átalakítása, mind hang és megvilágítás-technikai fejlesztés, mind a belső elrendezés tekintetében, minden igényt kielégítően valósult meg. A ZÖREY klub igazi zenés bár hangulatot árasztva kezdte meg működését…

-fg-

 
MEGOSZTÁS