Már hagyományosan novemberben – idén november 18-án – rendezik meg az Arany Ovis bált Soltvadkerten. 

-Hirdetés-

Mivel mindenki tudja, látja és tapasztalja, hogy az óvoda új résszel bővül és a régi szárny is megújul ezért a szervezők – Kovács-Börcsök Brigitta és Kissné Ország Dóra – úgy gondolták, hogy ezeket a stílusjegyeket viselje a rendezvény. Az építkezés és felújítás kellékeivel rendezték be a termet egy kis lazaságot és vidámságot csempészve ezzel az estbe, és utalva a hamarosan átadásra kerülő új óvodára. Innen jött az elnevezés is Renovál Retro Bál.

Minden évben vannak, akik utoljára segítik a jótékonysági est szervezését. Így volt ez most is. Két szülőnek Schneiderné Májer Juditnak és Tóthné Csikász Brigittának köszönték meg a hosszú évek alatt kitartóan végzett munkájukat egy-egy ajándékkal.

Hogy egy kicsit még jobban emeljék a bál hangulatát, a lelkes óvónők és dajka nénik egy igazán különleges műsorral készültek. Ezt követően került feltálalásra a két főfogás közül a húsleves, majd a birkapörköltet pedig már a svédasztalról a finomabbnál finomabb sültek és saláták közül lehetett választani. A vacsoráról idén is a SA-NO-TI Kft. gondoskodott. A zenét pedig a kiskunhalasi Virág-Nagy Duó szolgáltatta.

A szervezők köszönetüket fejezik ki a soltvadkerti vállalkozóknak, szülőtársaiknak és mindenkinek, aki felajánlásával hozzájárult a jótékonysági esthez. A fantasztikus díszítést az óvónők, gondozónők és a szülők közös munkáját dicséri melyet ezúton is külön köszönik nekik! A bál teljes bevétele az Arany úti bölcsőde, és óvoda számára lett felajánlva.

-K.Gy.-

MEGOSZTÁS